Tokió 2020: a MOB vezetői a helyszínen tárgyalnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.06. 19:20
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) négyfős delegációja tárgyalásokat folytat a 2020-as tokiói olimpia helyszínén.

A MOB honlapjának pénteki beszámolója szerint Kulcsár Krisztián elnök, Vékássy Bálint főtitkár, Fábián László sport- és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató találkozott a helyi szervezőkkel, tájékozódott a magyar csapat lehetőségeiről és az előkészületek állásáról, másrészt háromoldalú megállapodást írt alá a Japán Olimpiai Bizottsággal és Tocsigi prefektúrával.

„Az elmúlt napok találkozói során tapasztalhattuk, hogy az olimpia előkészítése, szervezése a japánoktól megszokott maximalizmussal, nagy erőkkel folyik. Egészen biztos, hogy nagyszerű rendezvénynek lehetünk majd részesei” – nyilatkozta Vékássy Bálint.

Hozzátette, a létesítményfejlesztések már most olyan ütemben zajlanak, s olyan szinten állnak, hogy minden el fog készülni időben, így Japán a lehető legösszeszedettebben és legszervezettebben fogja várni a nemzetközi delegációkat valamivel több mint két és fél év múlva.

„Számos prezentációt láttunk a létesítményekről, az olimpiai falu kialakításáról, a közlekedésszervezés elképzeléseiről, szállítmányozási szabályokról és egyéb kérdésekről, de a legtöbb helyszínt meg is látogathattuk, ezáltal személyes tapasztalatot is nyerhettünk az előkészületekről, az egyes helyszínek közötti távolságokról, a közlekedésről” – mondta a főtitkár.

Vékássy arról is beszámolt, hogy megtekintették az olimpiai falu építési munkálatait is. Egy mesterséges szigeten 21 darab 14-18 emeletes ház épül erre a célra. A magyar küldöttség élt a lehetőséggel, és már most bejelölte a rajzokon, hol szeretnék a magyar csapat elhelyezését 2020-ban.

„Láttuk az épülő olimpiai stadiont is, az uszodát, a vívócsarnokot, a kajak-kenu pályát. Értelemszerűen azok a helyszínek érdekeltek minket leginkább, amelyek a mi sikersportágainknak adnak majd otthont” – magyarázta.

A fővároshoz közeli Tocsigi prefektúrával és a Japán Olimpiai Bizottsággal aláírt háromoldalú keretszerződés értelmében az ötkarikás játékokig magyar csapatok utazhatnak edzőtáborozni az ázsiai szigetországba, és a helyi költségekhez a japánok nagymértékben hozzájárulnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik