Tokió 2020: 55 ezren gyűltek össze, hogy lássák a lángot

Vágólapra másolva!
2020.03.22. 19:45
null
A japán kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken (Fotó: AFP)
Több mint 55 ezren gyűltek össze Szendaiban az olimpiai láng megtekintésére annak ellenére, hogy a japán kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken.

 

A fáklyát egy arany tartóedényben állították ki a város pályaudvaránál, ahol csakhamar 500 méretes sor alakult ki, sok ember szájmaszkot viselve várakozott.

Pénteken már rögtön az első napon tömegjelenetek játszódtak le a tokiói olimpia lángváltójának útján: a fővárostól 335 kilométerre északra fekvő Isinomakiban mintegy 500-an akarták látni a fáklyát, illetve a láng érkezése alkalmából rendezett ünnepséget, melyen ismert humoristák is felléptek.

Japánban a láng 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg a hagyományos lángváltó keretében. A szervezők a világméretű koronavírus-járvány miatt nem változtattak az útvonalon, sőt, nézők jelenlétét is engedélyezték, de külön felhívták a figyelmet arra, hogy az érdeklődők ne tömörüljenek, és az érintett városokba tervezett ünnepségek egy részét törölték, illetve volt, amelyikre megtiltották a belépést. A futókat és a kiszolgáló személyzet tagjait folyamatosan figyelik és ellenőrzik.

A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik