Több ezer sportolót vontak be a projektbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.07. 09:23
Címkék
A három évet átölelő, Sporttal kapcsolatos mozgásszervi elváltozások prevenciója, klinikai kezelése és rehabilitációja, a parasport orvos orvosklinikai aspektusai című GINOP projekt megvalósítása hamarosan lezárul. A projekt fő célkitűzéseiről, mérföldköveiről és eredményeiről Prof. Dr. Than Péterrel, a PTE KK Ortopédiai Klinika igazgatójával beszélgettünk. (x)

– Mire irányult a jelen pályázat?
– A városban, a megyében, illetve a régióban lévő sportolók – az amatőr és a versenysportolók, valamint a parasportolók – számára biztosítottunk komplex ellátási rendszert. Ebbe beletartozik egyrészt a megelőzés, a különböző sportártalmak, sportsérülések sebészeti, illetve konzervatív kezelése és a későbbi rehabilitáció is. Szerettük volna a környékünkön élő sportolók számára az egészségügyi ellátást – a mozgásszervi betegségeket illetően – magasabb színvonalra emelni. A három év alatt folyamatosan érkeztek a sportolók, több ezer embert vontunk be a projektbe. Az utókezelésüket is elvégeztük, ennek céljából létrehoztunk egy mozgásszervi rehabilitációs központot.

– Melyek voltak a főbb mérföldkövek?
– A projekt részeként folynak a sportártalmak megelőzésével, kezelésével kapcsolatos kutatások is. Az Ortopédiai Klinika szoros együttműködésben áll az Általános Orvostudományi Kar Sportmedicina Tanszékével. A két intézmény együttesen végzi a kutatásokat, melyek közt életmódbeli, megelőzéssel kapcsolatos, a közvetlen mozgásszervi betegségeken túlmutató hormonális, és serdülőkori növekedési potenciállal kapcsolatos vizsgálatok is vannak. Ez egy nagyon fontos eleme a projektnek. Szoros kapcsolatot építettünk ki a megye sportegyesületeivel. A sportolóikat egyrészt ellátjuk, másrészt együtt dolgozunk velük a prevenciós és kutatási projektekben. Több megállapodást is kötöttünk, ezek közül az egyik legjelentősebb a PVSK-val kötött megegyezésünk. További együttműködéseink az előkészítési fázisban vannak.

– Hogyan tovább?
– A projekt tulajdonképpen azt a célt szolgálta, hogy megteremtse az alapokat, a rendszer a jövőben ugyanígy működni tud majd. Egy modern diagnosztikai berendezést is beszereztünk, mely már harmadik éve üzemel. Ezen kívül bővítettük a sportolók ellátásához szükséges műtői felszerelésünket, illetve kialakítottuk az említett komplex rehabilitációs központot. Ezek továbbra is működni fognak, remélhetőleg hosszú évekig, így a sportolók ezen ellátási formája hosszútávin biztosított lesz.

GINOP-2.3.3-15-2016-00031

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik