Támogatás: 300 sportszervezet között osztanak szét 200 milliót

Vágólapra másolva!
2019.10.10. 14:10
null
Szabó Tünde a sportszervezetek utánpótlásbázisát tartja szem előtt (Fotó: Koncz György)
Több mint 300 sportszervezet pályázott sikeresen és kap támogatást 200 millió forint összértékben a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett HISZEK Benned Sport Program második alprogramjának negyedik ütemében.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-nek elmondta: a program része annak a komplex, egymásra épülő elemekből álló sportfinanszírozási modellnek, melyet a kormány folyamatosan fejleszt és fenntart, hogy a magyar élsport támogatásán túl a lakosság minél nagyobb részét bevonja a rendszeresen sportolók körébe.

„Az alprogram negyedik ütemének az az elsődleges célja, hogy növelje és szélesítse a sportszervezetek utánpótlásbázisát, mert ez hosszú távon is előre mutató tendenciákat alapozhat meg” – jelentette ki az államtitkár.

A HISZEK Benned Sport Programnak ebben az ütemében a magyarországi sportágazat civil területén működő helyi kis és közepes sportegyesületek, az utánpótlás létszámnövekedést szolgáló, utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatok megvalósításának elősegítése érdekében pályázhattak, a rendelkezésre álló keret 200 millió forint volt.

A pályázatokat előzetesen a Sportegyesületek Országok Szövetsége bírálta el egységes kritériumrendszer alapján, a sikeres pályázók sorát pedig a sportért felelős államtitkárság véglegesítette. Ennek eredményeként 324 sportszervezet, átlagosan 620 ezer forint összegű támogatásban részesül. Támogatási kérelmet 607 sportszervezet 753 szakosztálya 74 sportágban nyújtott be, több mint 1.8 milliárd forint értékben.

„A HISZEK Benned Sport Program minden korosztály számára lehetőséget teremthet a testmozgáshoz az ország szinte egész területén, a pályázók magas száma pedig igazolja a program népszerűségét" – mondta Szabó Tünde, és hozzátette, az elmúlt években éppen ezért indult számos olyan fejlesztés és program, amely kifejezetten a szabadidősportot, az utánpótlássportot, és ezeken keresztül az egészséges életmód elterjedését támogatja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik