Judd Trump búcsúzott a világbajnokságon (Fotó: AFP)

 

A világranglistát is vezető Judd Trump hétfőn 10:6-os hátrányba került Kyren Wilson ellen, és a keddi folytatás során egy 72-es, egy 100-as és egy 62-es brékkel kozmetikázta az eredményt, 11:9-re feljött. Ekkor azonban elrontott egy biztonsági lökést, amit 28 éves ellenfele kihasznált, és megnyerte a frémet, egyre kerülve ekkor a győzelemtől. Nem is hagyott kételyeket Wilson, a 22. frémben lökött egy 104-es bréket, amivel bebiztosította sikerét.

Trump bízott benne, hogy megtörheti a Crucible Színház átkát: 1977 óta – amióta a világbajnokság Sheffieldbe költözött – még egyetlen olyan játékosnak sem sikerült megvédenie a címét, aki egyszeres bajnok volt.

„Túlzás nélkül állíthatom, hogy nagyon vártam, hogy Judd ellen játsszak. Ő a címvédő és a világelső, ha egy ilyen meccsre nem tudod összeszedni magad a vébénegyeddöntőben, akkor semmire. Jó érzés legyőzni a bajnokot. Ilyenkor lehet látni igazán, milyen éppen a játéka. Úgy tűnik, az enyém nem rossz” – idézi a BBC a Trumpot búcsúztató Wilsont.


Az esti folytatásban Ronnie O'Sullivan leszállt a hullámvasútról: az első szakaszban 6:2-es hátrányba kerülő Mark Williams ellen, majd a másodikban 8:8-ra egyenlített lehengerlő játékkal. Innen folytatták a felek kedd este, és némi szerencse is kellett a Rakétának, de 11:10-re átvette a vezetést. A 22. frémben aztán ellentmondást nem tűrően lökött egy 133-as bréket, a győzelmét hozó 23. frémben pedig egy hibáját kihasználva Williams egyenlített 60–60-ra, a visszarakott feketét viszont O'Sullivan rakta a helyére, aki így megnyerte a meccset.

SZNÚKER
VILÁGBAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ
Mark Selby (angol, 7.)–Neil Robertson (ausztrál, 2.) 13:7
Judd Trump (angol, 1.)–Kyren Wilson (angol, 8.) 9:13
Kurt Maflin (norvég)–Anthony McGill (skót) 10:13
Mark Williams (walesi, 3.)–Ronnie O'Sullivan (angol, 6.) 10:13

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Kyren Wilson (angol, 8.)–Anthony McGill (skót)
Ronnie O'Sullivan (angol, 6.)–Mark Selby (angol, 7.)