Sznúker-vb: kiesett a 2005-ös világbajnok Shaun Murphy

Vágólapra másolva!
2020.08.04. 23:55
null
Shaun Murphynek ez a vb sem tartott sokáig (Fotó: AFP)
A Sheffieldben zajló sznúker-világbajnokság ötödik napja rögtön nagy meglepetéssel kezdődött: kiesett a 2005-ös világbajnok Shaun Murphy, aki kikapott a thaiföldi Noppon Saengkhamtól, utóbbi ezzel készülhet a hetedik kiemelt, háromszoros világbajnok Mark Selby ellen. A nap harmadik meccse is nagy meglepetéssel zárult: fordulatos mérkőzésen a vb-újonc, egyben az idei főtábla legalacsonyabban rangsorolt játékosa, Jamie Clarke búcsúztatta a 4. kiemelt Mark Allent.

Hétfőn kezdett egymással Shaun Murphy és Noppon Saengkham, és a thaiföldi alaposan meglepte az elmúlt években a világbajnokságokon gyengén teljesítő Murphy ellen, így keddre a thaiföldi 6:3-as vezetésével fordultak. A 2015-ös vb-döntős szereplése óta mindössze két győztes vb-meccset felmutató Murphy kedden sem tudott javulni: az egyre kevesebb hibával teljesítő thaiföldi 4–1-re a második szakaszt, így bejutott a második fordulóba.

Ott pedig a 7. helyen kiemelt háromszor világbajnok, Mark Selby vár majd rá, miután – kissé döcögve ugyan, de – 10:6-ra győzött a szintén hétfőről átnyúló mérkőzésen a 32 éves vb-újonc északír, Jordan Brown ellen, aki helyenként nehéz feladat elé állította ellenfelét, de a sikerre nem volt reális esélye.

Az egyetlen kedden teljesen egészében lejátszott meccsen a főtáblán szereplők közül legalacsonyabban rangsorolt Jamie Clarke és Mark Allen találkozott egymással, ám a walesi nem ijedt meg a negyedik kiemelt északírtől, aki pedig az első két frémben egy-egy 100 fölötti bréket is összehozott, ám Clarke ennek ellenére is kimondottan fordulatos első szakaszra kényszerítette ellenfelét. Előbb Clarke jött vissza 2:0-s hátrányból, 3:2-es előnyre, majd Allen nyert három frémet egymás után, végül az északír 5:4-es vezetésénél jött a szünet.

Az esti szakasz továbbra is fordulatokban gazdagra sikerült, Clarke ismét eltüntette a hátrányát, sőt, négy játékot behúzott egymás után, amivel megágyazott a sikernek, 10:8-ra behúzta a mérkőzést, és nagy meglepetésre bejutott a legjobb 16 közé.

A záró meccsen a 15. kiemelt, Barry Hawkins az első elvesztett frém után négyet nyert zsinórban a svájci Alexander Ursenbacher ellen, aki aztán nagy nehezen nyert egy újabb frémet, ám Hawkins ennél többet nem engedélyezett neki az első szakaszra, 7:2-es vezetése mellett fordultak a második szakaszra.

SZNÚKER-VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
1. FORDULÓ (ÁGRAJZ SZERINT)

Judd Trump (angol, 1.)–Tom Ford (angol) 10:8
Jen Ping-tao (Yan Bingtao, kínai, 16.)–Elliot Slessor (angol) 10:1
Stephen Maguire (skót, 9.)–Martin Gould (angol)
Kyren Wilson (angol, 8.)–Anthony Hamilton (angol) – játék nélkül
John Higgins (skót, 5.)–Matthew Stevens (walesi) 10:5
David Gilbert (angol, 12.)–Kurt Maflin (norvég) 8:10
Jack Lisowski (angol, 13.)–Anthony McGill (skót) 9:10
Mark Allen (északír, 4.)–Jamie Clarke (walesi) 8:10
Mark Williams (walesi, 3.)–Alan McManus (skót) 10:5
Stuart Bingham (angol, 14.)–Ashley Carty (angol) 10:7
Ting Csün-huj (Ding Junhui, kínai, 11.)–Mark King (angol) 10:9
Ronnie O'Sullivan (angol, 6.)–Thepchaiya Un-Nooh (thaiföldi) 10:1
Mark Selby (angol, 7.)–Jordan Brown (északír) 10:6
Shaun Murphy (angol, 10.)–Noppon Saengkham (thaiföldi) 4:10
Barry Hawkins (angol, 15.)–Alexander Ursenbacher (svájci) 7:2 – részeredmény
Neil Robertson (ausztrál, 2.)–Liang Ven-po (Liang Wenbo, kínai) 10:5

Az 1. fordulóban 10 nyert frémig tartanak a mérkőzések.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik