Sznúker: a vb-győztes parádézott, két 147-es brék Budapesten

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 19:08
Szenzációsan sikerült a harmadik magyar gála, amelynek első felvonásán az angol Shaun Murphy két 147-es bréket lökött.
Shaun Murphy két maximum bréket lökött a budapesti gálán (Fotó: Dömötör Csaba) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Shaun Murphy két maximum bréket lökött a budapesti gálán (Fotó: Dömötör Csaba) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

2005-ben Shaun Murphy szabályszerűen berobbant a sznúkervilág közvetlen elitjébe azzal, hogy óriási meglepetésre 22 évesen, a selejtezőből érkezve világbajnok lett. Szombat délután csak szimpla mosolygás közben sétált be a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokba, ahol a III. Magyar Sznúkergála első részében nyújtott produkciójával felejthetetlenné tette a napot majd kétezer magyar néző számára.

Az angol honfitársa, a hatszoros vb-döntős Jimmy White volt a másik díszvendége a gálának, amely egy úgynevezett Skót páros játékkal kezdődött (a párok felváltva löknek), aki a kilencszeres magyar bajnok Kojsza Zoltánnal legyőzte ebben a műfajban Murphyt és Révész Bulcsút. A 11 éves magyar tehetség, aki egyedüliként mind a három gálán részt vett, aztán az időmérős játékban lökött egy pazar 40-es bréket, és legyőzte a világbajnokot. Aki közben időnként bohóckodott, kontaktusban volt a közönséggel, láthatóan élvezte a szereplést, de ezúttal nem a bohócokhoz hasonló színes cipőjében és rózsaszínű mellényében, hanem fehér ingben és szürke mellényben játszott. S aki aztán a délutáni rész egyedüli sztárja lett, ugyanis a White elleni meccsén előbb a negyedik, majd a hatodik játszmában is maximum bréket (147 pont, valamennyi piros után fekete golyót lerakva) jegyzett. A közönség felállva tombolt és alig tudta abbahagyni a tapsolást.

„Hallottam már arról, hogy másnak sikerült, de én még sosem szereztem két maximumot egy gálán vagy bármilyen eseményen, netán meccsen, szóval sajnálom előre is az esti műsor résztvevőit, mert ennél jobbat aligha tudok nyújtani. Ez a budapesti gála örökre emlékezetes lesz számomra” – mondta a 35 éves Murphy.

„Szerencsés volt Shaun – viccelődött az 56 éves White, akinek a dákótartó tokjának zárját erővágóval kellett kinyitni, ugyanis Londonban felejtette az autójában a kulcsot… – Mágikus volt ez a játék, Murphy egy géniusz, ezt most is bizonyította. Remekül éreztem magam, nagyszerű nap volt, örülök, hogy elfogadtam a meghívást.”

SHAUN MURPHY KÉT MAXIMUM BRÉKJE A III. MAGYAR SZNÚKERGÁLÁN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik