Szabadidősport: elmarad a szombatra tervezett Balaton-átevezés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.07. 13:57
A várható erős szél miatt elmarad az eredetileg augusztus 12-re tervezett, majd szeptember 9-re halasztott Mol Balaton-átevezés Fonyód és Badacsony között – tájékoztatta Vaskuti Máté főszervező az MTI-t.

Közlése szerint csütörtökön délben hozták meg a döntést az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján. Eszerint nem lesz rossz az időjárás szombaton, de az erős és kedvezőtlen irányból fújó szél, valamint az ennek nyomán keletkező hullámzás miatt döntöttek a program elmaradásáról.

„Ahhoz képest, hogy először akartuk megrendezni, minden várakozást felülmúlt az érdeklődés a Balaton-átevezés iránt” – mondta a főszervező. Hozzátette: idén már nem kerülhet sor újabb halasztásra, de jövőre, több lehetséges időpont megjelölésével mindenképpen szeretnék megrendezni a regattát.

Beszámolója szerint a Fonyód és Badacsony között oda-vissza teljesítendő, 10.2 kilométeres táv megtételére a sárkányhajótól a gumicsónakig mindenféle vízi járművel készültek a jelentkezők. Az első időpontra mintegy ezer, a szeptemberire 600 résztvevő jelentkezett 300 hajóval csak interneten, és ehhez jöttek volna a helyszíni nevezések.

A befizetett nevezési díjakat visszafizetik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik