Súlyemelő-vb: világcsúcsok, kínai és tajvani sikerek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.04. 23:02
Kínai és tajvani győzteseket avattak a türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokság vasárnapi versenynapján, amelynek programjában három kategória szerepelt.

Nyitányként a férfiak 67 kilogrammos súlycsoportjának küzdelmeit bonyolították le az asgabati Olimpiai Komplexumban, ahol kínai párharcnak indult a viadal. A szakítást megnyerő Huang Min-hao azonban lökésben gyengélkedett, s összetettben épphogy meg tudta szerezni az ezüstöt. Csen Li-csün viszont az első fogásnem második helye után a két aranyat már viszonylag könnyen gyűjtötte be. Lökésben még világcsúcs-kísérlete is volt, ám a 185 kiló kifogott rajta.

A férfi 73 kg-ban ugyancsak kínai siker született: a 2016-ban olimpiai aranyérmes Si Cse-jung pályafutása során másodszor ünnepelhetett világbajnoki elsőséget, ráadásul ezúttal úgy, hogy lökésben egy, szakításban és összetettben pedig két ízben is világrekordot állított fel. Érdekesség, hogy a nevezések alapján a gyengébb – B jelű – csoportba sorolt dél-koreai Von Dzsong Szik összetettben és a második fogásnemben is ezüstérmet érdemelt ki, a nemzetközi szövetség által megállapított alapvilágcsúcsok közül a lökés 194 kilós úgynevezett World Standardjét egy kilogrammal múlva felül. Ezt a 195-öt emelte aztán tovább az esti A-döntőben a kínai győztes 196 kg-ra.

A nőknél az 59 kilósok viadalát rendezték meg vasárnap, s itt, az alsó három kategória csupa thaiföldi sikert hozó versenyeit követően tajvani győzelem született. A kétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes Kuo Hszing-csun előbb szakításban ért el világcsúcsot 105 kilóval, majd lökésben és összetettben is rekorderré lépett elő 132, illetve 237 kilogrammal. Bár utolsó, 133 kilóval végrehajtott lökésgyakorlatával a friss fogásnemi világcsúcsot elragadta tőle a kínai Csen Kuj-ming, Kuo a lökésben szerzett ezüst mellé az összetett aranyérmét is bezsebelte.

A hétfői versenynapon szerepel a háromfős magyar különítmény első fellépőjeként Jung Beáta, aki a 64 kilogrammos súlycsoportban indul.

SÚLYEMELÉS, VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI 67 KG, VILÁGBAJNOK, ÖSSZETETT

1. Csen Li-csün (Kína) 332 kg (szakítás 150, lökés 182)
2. Huang Min-hao (Kína) 323 (152, 171)
3. Julio Mayora (Venezuela) 322 (147, 175)

SZAKÍTÁS
1. Huang 152 kg
2. Csen 150
3. Mayora 147

LÖKÉS
1. Csen 182 kg
2. Doston Yokubov (Üzbegisztán) 180
3. Óscar Figueroa (Kolumbia) 178

FÉRFI 73 KG, VILÁGBAJNOK, ÖSSZETETT
1. Si Cse-jung (Kína) 360 kg – világcsúcs (szakítás 164 kg – világcsúcs, lökés 196 kg – világcsúcs)
2. Von Dzsong Szik (Dél-Korea) 348 (153, 195)
3. Vadzim Liharad (Fehéroroszország) 343 (156, 187)

SZAKÍTÁS
1. Si 164 kg – világcsúcs
2. Liharad 156
3. Feng Liu-tung (Kína) 155

LÖKÉS
1. Si 196 kg – világcsúcs
2. Von 195
3. Nidzsat Rahimov (Kazahsztán) 190

NŐI 59 KG, VILÁGBAJNOK, ÖSSZETETT
1. Kuo Hszing-csun (Tajvan) 237 kg – világcsúcs (szakítás 105 kg – világcsúcs, lökés 132 kg)
2. Csen Kuj-ming (Kína) 231 (98, 133 – világcsúcs)
3. Rebeka Koha (Lettország) 227 (103, 124)

SZAKÍTÁS
1. Kuo 105 kg – világcsúcs
2. Hoang Thi Duyen (Vietnám) 103
3. Koha 103

LÖKÉS
1. Csen 133 kg – világcsúcs
2. Kuo 132
3. Ando Mikiko (Japán) 131

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik