Súlyemelő-vb: thaiföldi csúcsverseny thaiok nélkül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.28. 11:32
A pénteken zárult súlyemelő-világbajnokságot a thai szövetség nagyszerűen megrendezte, annak ellenére, hogy egyetlen thai versenyző sem indulhatott rajta – mondta Aján Tamás, a sportág nemzetközi szövetségének (IWF) magyar elnöke az MTI-nek adott értékelésében.

A 193 országot összefogó IWF első embere hozzáfűzte, hogy ha van hazai résztvevő, zsúfolásig megtelt nézőtér előtt zajlott volna a vb mind a tíz napja, mivel a súlyemelés az ázsiai ország legsikeresebb olimpiai sportága.

„Fájdalmas pont ez számunkra – jelentette ki Aján Tamás –, mert hiába kérték a thaiok a vébé előtt többször is, hogy legalább egy versenyzőjük hadd indulhasson a pattayai világbajnokságon, erre fájó szívvel, de muszáj volt nemet mondanunk. A thai szövetséget fel kellett függesztenünk két évre, miután a viadalt megelőzően tíz versenyzőjük tizennégy pozitív eredményt produkált.”

Az IWF elnöke hangsúlyozta, hogy a doppingellenes szabályokat mindenkinek szigorúan be kell tartania. Hozzáfűzte: Thaiföldnek a tömeges lebukást követő eltiltása azért is vált elkerülhetetlenné, mert „nem veszélyeztethetjük a sportág olimpiai részvételét”.

Emlékeztetett arra, hogy az IWF-nek „nagyon fair megállapodása van” a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, és a világszövetség éppen az olykor fájdalmas következményekkel járó szigorú döntéseinek is köszönhetően érte el, hogy a sportág a 2020-as tokiói után a 2024-es párizsi olimpián is ott lesz.

„Megpróbálunk rendet és tisztaságot teremteni” – mondta a tiltott szerek és módszerek elleni küzdelemről.

A thaiföldi vb-n is – ahol abszolút részvételi csúcsként kereken száz ország erős emberei indultak – átfogó doppingvizsgálatok zajlottak, a mezőnynek mintegy harmadát, csaknem 250 súlyemelőt teszteltek.

Maga a világbajnokság nagyszerű versenyeredményeket hozott, a korosztályos rekordokon túl felnőttvilágcsúcsokból sem volt hiány. A férfiaknál a tíz kategória közül hétben is megdőltek az addigi „legek”, és összesen 18 világrekord született. A nőknél a tízből hatban írták át a korábbi listákat, és együttesen 16 világcsúcsot regisztráltak.

Az éremtáblázaton mindkét nemnél toronymagasan végzett az élen Kína, a nőknél a lehetséges kilencven éremből 30-at kaparintottak meg, közte 16 aranyat, míg a férfiaknál 23 érem és 13 arany a hasonló adatpár. A nőknél 20 ország szerzett legalább egy érmet, az erősebb nem képviselőinél pedig 21 nemzetnek jutott minimum egy medália.

A magyar csapatot hárman alkották, egyiküknek sem lehetett dobogós célja, a reális elvárás az volt, hogy egyéni legjobbjukat szárnyalják túl, és minél több érvényes gyakorlatot mutassanak be. Ennek alapvetően megfeleltek.

A 18 éves, felnőtt-vb-n ezúttal debütáló Boros Viktória a 87 kilogrammban egyéni csúcsokat produkálva végzett 20.-ként az összetettben. A csaknem kétszer annyi idős, ám szintén élete első felnőtt-világbajnokságán induló Szuromi Tímea nemcsak egyéni rekordokat döntött, hanem lökésben magyar csúcsot is felállított, és lett végül 14. a 81 kilósok teljes rangsorában. Kiemelendő: mindketten hat remek gyakorlattal rukkoltak ki, vagyis egyetlen kísérletüket sem hibázták el. A csapat egyetlen férfitagja, az ólomsúlyú Nagy Péter ezúttal – sérülés és betegség okozta négyhetes kényszerű edzéskihagyás miatt – nem volt ereje teljében, csupán a 19. helyen zárt összetettben, lökésben viszont így is képes volt magyar csúcsra.

Gyurkovics Ferenc szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy az olimpiai kvalifikációs sorozatnak, amelynek a thaiföldi vb is része volt, messze nincs vége, és Nagy még kiharcolhatja a tokiói rajtjogot. A szakvezető a két lányt maradéktalanul dicsérte. Szuromiról azt mondta, hogy ha továbbra is ilyen tempóban fejlődik, nem kizárt, hogy kijut a jövő évi ötkarikás játékokra. Borosról szólva azt hangsúlyozta, hogy tanulni jött a vb-re, és már az októberi junior Európa-bajnokságon, a korosztályában kamatoztathatja érzékelhetően gyarapodó tudását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik