Súlyemelő-vb: csütörtökön nem született felnőttcsúcs

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 21:50
Az elmúlt napok töretlen rekordsorozata után kisebb meglepetésre csütörtökön nem született felnőttcsúcs a türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokságon, ahol ezúttal női 81 és férfi 102 kilogrammban hirdettek végeredményt.

A nők 81 kilogrammos versenyét a spanyol Lidia Valentin nyerte, akinek személyében az első európai győztest köszönthették az asgabati Olimpiai Komplexumban. A már minden színű olimpiai éremmel büszkélkedő, négyszeres Európa-bajnok emelő élete második világbajnoki címét érdemelte ki összetettben, miután győzött szakításban 113 kilóval, s harmadik lett lökésben 136 kilogrammos teljesítménnyel.

A 33 éves Valentin mögött másodikként a nála tíz évvel fiatalabb, hat hibátlan gyakorlatot jegyző fehérorosz Darja Naumava végzett 245 kilogrammal, annak is köszönhetően, hogy a szakításbronzot érő 108 kilóhoz 137 kilogrammot tett hozzá a második fogásnemben.

A férfi 102 kilogrammos súlycsoport küzdelmei során az iráni Ali Hasemi és Reza Beiralvand a lehetséges kilencből öt érmet megszerzett. Az összetett elsőség a már 2017-ben is világbajnok Hasemié lett 396 kilogrammal, a tavalyi junior-világbajnok, Asgabatban a lökést 218 kilóval megnyerő Beiralvand pedig 393-mal a harmadik helyen zárt. Kettejük közé tudott beékelődni a 393 kilós összeredményt előbb elérő ukrán Dmitro Csumak, a múlt évi Eb ezüstérmese.

A nap meglepetéseként a szakításaranyat 180 kilóval a 19 éves, négy junior-világrekordot is összehozó, végül összetettben 392 kilogrammal negyedik üzbég Akbar Djuraev szerezte meg.

Eredmények
Női 81 kg, világbajnok, összetett:

1. Lidia Valentin (Spanyolország) 249 kg (szakítás 113 kg, lökés 136 kg)
2. Darja Naumava (Fehéroroszország) 245 (108, 137)
3. Tamara Salazar (Ecuador) 242 (105, 137)

Szakítás:
1. Valentin 113 kg
2. Rausan Mesithanova (Kazahsztán) 108
3. Naumava 108
Lökés:
1. Naumava 137 kg
2. Salazar 137
3. Valentin 136

Férfi 102 kg, világbajnok, összetett:
1. Ali Hasemi (Irán) 396 kg (szakítás 179 kg, lökés 217 kg)
2. Dmitro Csumak (Ukrajna) 393 (176, 217)
3. Reza Beiralvand (Irán) 393 (175, 218)
Szakítás:
1. Akbar Djuraev (Üzbegisztán) 180 kg
2. Hasemi 179
3. Csumak 176
Lökés:
1. Beiralvand 218 kg
2. Csumak 217
3. Hasemi 217

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik