Súlyemelő-vb: a kedd sem múlt el világrekordok nélkül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.06. 21:40
A türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokság keddi versenynapján is született világcsúcs; egy-egy női és férfi kategóriában avattak győztest.

Különösen kitett magáért a női 71 kilósok között első kínai Csang Vang-li, aki mindhárom aranyérmet begyűjtötte Asgabatban úgy, hogy közben négy rekordot is felállított. A 2016-os Ázsia-bajnok szakításban két kilóval még alatta maradt ugyan a nemzetközi szövetség által újonnan megállapított alapcsúcsnak, az úgynevezett World Standardnek, lökésben és összetettben azonban kétszer is – 147, majd 152, illetve 262 és 267 kilogrammal – beírta magát az addig névtelen rubrikákba.

Csang fölényére jellemző, hogy 15 kilóval előzte meg az ezüstérmes egyiptomi Sara Ahmedet, a 2016-ban olimpiai bronzérmes, idei junior világbajnokot és 25-tel a három éve Eb-ezüstérmes kazah Nagyezsda Lihacsevát.

A nőkhöz hasonlóan szintén tíz vadonatúj súlycsoportban vetélkedő férfiaknál a 89 kilogrammosok között amúgy egészen ritkán előforduló végeredmény született, ugyanis a heves küzdelmet hozó versengésben heten is éremhez jutottak. A legjobban az oroszok 2015-ös világbajnoka, Artyom Okulov járt, aki az első fogásnem nyolcadik helye után nemcsak lökésben, hanem összetettben is aranyérmes lett. Mögötte szintén volt szovjet tagországból érkezett emelő, a fehérorosz Pavel Hadasevics, illetve a grúz Revaz Davitadze végzett a győztestől egyetlen kilóval lemaradva.

SÚLYEMELŐ-VB
NŐI 71 KG
ÖSSZETETT

1. Csang Vang-li (Kína) 267 kg – világcsúcs (szakítás 115 kg, lökés 152 kg – világcsúcs)
2. Sara Ahmed (Egyiptom) 252 (111, 141)
3. Nagyezsda Lihacseva (Kazahsztán) 242 (112, 130)
SZAKÍTÁS
1. Csang 115 kg
2. Lihacseva 112
3. Ahmed 111
LÖKÉS
1. Csang 152 kg – világcsúcs
2. Ahmed 141
3. Martha Ann Rogers (Egyesült Államok) 133

FÉRFI 89 KG
ÖSSZETETT
1. Artyom Okulov (Oroszország) 372 kg (szakítás 166 kg, lökés 206 kg)
2. Pavel Hadasevics (Fehéroroszország) 371 (169, 202)
3. Revaz Davitadze (Grúzia) 371 (168, 203)
SZAKÍTÁS
1. Arley Mendez Pérez (Chile) 169 kg
2. Hadasevics 169
3. Jhor Esneider Moreno Torres (Kolumbia) 168
LÖKÉS
1. Okulov 206
2. Hakob Mkrtcsjan (Örményország) 205
3. Keydomar Giovanni Vallenilla Sánchez (Venezuela) 204

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik