Súlyemelő Eb: az oroszok az európai szövetség válaszára várnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.28. 12:58
Az orosz súlyemelő szövetség (FTAR) az európai szövetség (EWF) döntésére vár, hogy megrendezheti-e október végén-november elején a sportág idei Európa-bajnokságát vagy az eseményt 2021 tavaszára halasztják.

A kontinentális viadalt eredetileg április elejére írták ki, de a koronavírus-járvány miatt előbb júniusra tették át, majd újabb módosítással az október 31. és november 8. közötti időszakot jelölték ki a 2020-as moszkvai Eb megtartására.

Az FTAR az EWF-hez küldött és a TASZSZ által pénteken ismertetett levelében a jövő hét közepéig kér választ arra, hogy mire számítson. A maga részéről az orosz szövetség változatlanul kész az őszi rendezésre, miután – áll a levélben: – „az orosz kormány kinyitotta a határokat és engedélyezte a beutazást külföldiek számára a járványügyi követelményeknek megfelelően”.

Az FTAR ugyanakkor leszögezte, hogy a helyzet kiszámíthatatlansága miatt vannak kockázatai az idei rendezésnek.

A sportág nemzetközi szövetsége (IWF), tekintettel a pandémiára, két nappal ezelőtt törölte az idei ifjúsági világbajnokságot, amelynek november közepén a perui főváros adott volna otthont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik