Súlyemelés: Aján Tamás biztos benne, hogy a vádak megdőlnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.23. 10:53
Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnöke nem kételkedik abban, hogy a vizsgálatok tisztázzák őt és a szövetséget az ARD német televízió által megfogalmazott vádak alól.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz oldal szerint a magyar sportvezető az IWF végrehajtó bizottságának szerdai, 13 órán át tartó dohai ülésén maga kérte tevékenységének 90 napos felfüggesztését annak érdekében, hogy felállhasson egy független testület a vádak valóságtartalmának felderítésére.

A súlyemelés mindig is többet jelentett egy embernél” – kommentálta a szövetség közleményében döntését Aján, akinek feladatait 90 napra Ursula Papandrea, az IWF első női alelnöke veszi át.

Az amerikai szövetséget is vezető Papandrea vezeti majd eközben a most felállított felügyeleti és feddhetetlenségi bizottságot is, melynek feladata többek között az, hogy megkeresse és felkérje a vizsgálatokat elvégző független szakembereket, illetve jelentést tesz majd a szövetség végrehajtó bizottságának és kongresszusának a következő, márciusi ülésig, melyet Bukarestben tartanak.

Aján Tamás és az IWF már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a korrupcióról és szervezett doppingolásról szóló vádakat, s a magyar sportvezető most is hangsúlyozta, hogy a film készítői nem megfelelő és nem megbízható forrásokra hivatkoztak, az állítások pedig hamisak. Példaként a televíziós jogdíjak után a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kapott milliók ügyét hozta fel, mely az ARD szerint eltűnt, ám a végrehajtó bizottságnak most bemutatott dokumentumok bizonyítják, hogy nem hiányzik a kasszából.

A vádakat nem támasztják alá hiteles dokumentumok vagy olyan emberek, akik a szövetség döntéseiben szerepet kaptak volna– idézte a közlemény Aján Tamást, aki biztos abban, hogy a külső szakértők vizsgálata is igazolja majd azt az elkötelezett munkát, melyet az elmúlt 50 évben végzett a súlyemelés fejlesztéséért.

Az ötödik, egyben utolsó ciklusát töltő 81 éves elnök azt is kifejtette, hogy a vádak évekkel ezelőtti ügyekről szólnak, s az ARD egyáltalán nem vette figyelembe az elmúlt években lezajlott reformokat.

A német közszolgálati televíziós csatorna január 5-én bemutatott dokumentumfilmjében arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával. Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról, amelyekre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, s állítása szerint ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5.5 millió dollár (mintegy 1.7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik