Sportvírus – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2020.02.25. 23:12

Ha túldramatizálom a dolgot, rám fogják, hogy feleslegesen keltek pánikot; ha elbagatellizálom, akkor a felelőtlenség bélyegét sütik rám. S mivel nem vagyok orvos, azon belül virológus, képtelen vagyok érdemben eldönteni, mekkora kockázattal jár az emberiségre a földtekén éppen terjedő koronavírus. Azt csak az eddigi tapasztalatom mondatja velem, hogy a világhálón mindig gyorsabban és felturbózott hatásfokkal „szalad végig” az adott kór (korábban a madárinfluenza, a SARS, az atípusos tüdőgyulladás, a H1N1 és a többi), mint a valóságban. S azt is bizton állítom, hogy a túlnyomó többség egészségére gyakorolt hatása általában eltörpül az egyéb következményei mellett: hogy csak friss pénzügyi példákat vegyek, az óriási kínai gazdaság beleremegett a koronavírusba, az olasz tőzsde „bedőlt” miatta.

Természetesen a sport sem tudta „kimozogni” a járványt, többek között annak köszönhetően, hogy immár a Távol-Kelet, ezen belül Kína és Dél-Korea is sportnagyhatalom, s buzgó házigazdája a legnagyobb eseményeknek. Ám mivel errefelé virul a leginkább a vírus, sorra le kellett fújni, el kellett halasztani vagy át kellett helyezni számos rangos viadalt, a fedett pályás atlétikai vb-t, az asztalitenisz-vb-t, a Formula–1-es Kínai Nagydíjat, olimpiai kvalifikációs viadalokat, s vélhetőleg a short track-vb sem kerülheti el a sorsát. Az európai gócnak számító Olaszországban sok egyéb mellett a labdarúgó Serie A mérkőzései maradtak el, vagy csak zárt kapus rendezés lehetséges, a Sopron női kosárlabdacsapata pedig nem hajlandó kiállni a Schio elleni Euroliga-mérkőzésre, mondván, Veneto az egyik veszélyeztetett tartomány, aki onnan jön, potenciális vírusgazda. S ki viselné annak az ódiumát, ha általa érkezne meg a járvány Magyarországra?

Persze megérkezhet másképp is, észak-itáliai síelésből hazatérő családdal vagy bárhogy, mégis, a felelősségnek súlya van. Ez fokozottan vonatkozik a világ idei legnagyobb sporteseményére, a tokiói olimpiára, amellyel kapcsolatban jelenleg csak az a biztos, hogy semmi sem biztos. Korábban kizárólag világháború tudott megálljt parancsolni az ötkarikás játékoknak, világjárványra vonatkozó vészforgatókönyv nem létezik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyan a napokban arról tájékoztatta a NOB-ot, hogy egyelőre nem kell válságtervet készíteni az olimpia törlésére vagy áthelyezésére, ám senki sem tudja, mi jöhet még.

Egyet nem szabad elfeledni, a sport halál, gyengeség, betegség helyett élet, erő, egészség, s ezt az imázsát kívánatos örökre megőriznie. Ha kell, akár drasztikus, még sosem látott intézkedések árán is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik