Sportpolitika: Iszinbajeva nem lehet elöljáró a RUSADA-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.19. 15:44
Jelena Iszinbajevának az Orosz Olimpiai Bizottságban betöltött pozíciója miatt le kell mondania az ország doppingellenes ügynökségében (RUSADA) viselt tisztségéről.


A hírt Oliver Niggli, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója jelentette be csütörtökön, majd pénteken Vitalij Mutko orosz sportért felelős miniszter-helyettes is megerősítette egy interjúban.
A hírt Oliver Niggli, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója jelentette be csütörtökön, majd pénteken Vitalij Mutko orosz sportért felelős miniszter-helyettes is megerősítette egy interjúban.

Iszinbajevát márciusban nevezték ki a RUSADA felügyelőbizottságának elnökévé. Ezt a lépést több más nemzetközi szervezet mellett a WADA és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség is éles kritikával illette, miután a kétszeres olimpiai bajnok, világcsúcstartó rúdugró az egyik legélesebb bírálója a WADA Oroszországgal szembeni szankcióinak.

A tavaly visszavonult atléta távozását az elnöki posztról ugyanakkor nem a nemzetközi ellenállással magyarázták, hanem összeférhetetlenséggel, mivel Iszinbajeva hazája olimpiai bizottságának vezető testületében is benne van.

Azt Niggli már csütörtökön jelezte, hogy Iszinbajevának csak az elnöki pozícióról kell lemondania, de maradhat a RUSADA vezetésében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik