Sportlövő-vk: Major Veronika világcsúccsal olimpiai kvótás

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.02.24. 13:10
null
Major Veronika világcsúccsal olimpiai kvótás (Fotó: Földi Imre, archív)
Major Veronika döntős világcsúccsal megnyerte a női sportpisztolyosok versenyét vasárnap az Újdelhiben zajló sportlövő-világkupán, s ezzel kvótát szerzett a tokiói olimpiára, csakúgy, mint néhány órával korábban a puskás Péni István.  

 

Női sportpisztolyban már szombaton megkezdődtek a küzdelmek az alapverseny első felével, a 30 – úgynevezett – pontlövészettel, amiben a 21 éves magyar sportoló kiválóan teljesített és 293 körrel a második helyen várta a vasárnapi folytatást, amelyben a 30 gyors lövés következett. Major ebben a szakaszban fantasztikusan lőtt, mindössze két kilencest "vétett" (298 kör), így pedig 591 körös összteljesítménnyel megnyerte az alapot.

A másik két magyar, a 2015-ös Európa-bajnok Csonka Zsófia és a 2014-es világbajnoki bronzérmes Sike Renáta már szombaton „ellőtte magát”, s végül előbbi 579 körrel a 20., utóbbi pedig 573-mal a 37. helyen végzett.

A döntőben tiszta lappal indult mindenki. A szabályok szerint a versenyzők gyors, ötös sorozatokat lőttek, s előbb négy széria, azaz 20 lövés után esett ki az utolsó helyen álló, majd minden újabb ötös sorozatot követen a leghátsó pozíciót elfoglaló pisztolyos. Ebben a versenyben nem a kísérletek abszolút értéke számított, hanem a 10.2 körösnél jobbak értek találatot, az annál rosszabbak pedig semmit.

A verseny éppen az első négy sorozatig volt igazán szoros, ezt követően Major 13 találattal ötös holtversenyben állt a második helyen. A folytatásban viszont a korábban futócéllövő fiatal tehetség szinte nem tudott hibázni, az ötödik és hatodik sorozatban hibátlan volt, majd a következő háromban egy-egy lövést vétett el, így végül - a záró körös öt ponttal - óriási, hétpontos előnnyel, 40 pontos új világcsúccsal diadalmaskodott.

Miközben Péni Istvántól szakmai berkekben elvárás volt a kvótaszerzés, Major esetében nem lehetett egyértelmű célként megfogalmazni a tokiói kvalifikációt – sportpisztolyban legalábbis semmiképp. A keszthelyiek tehetsége ugyanis csak néhány éve váltott a futócéllövészetről a pisztolyra, 25 méteren pedig – ahogyan ő maga fogalmaz – két kezén meg tudja számolni, hány viadalon indult. Az újdelhi vk kétnapos versenyében nyújtott teljesítményére azonban nagyon nehéz jelzőt találni, mi sem írhatunk mást, mint amit a nemzetközi szövetség élő internetes közvetítésének szakkomentátora mondogatott: „Magical Major.”

„Amikor néztem a döntő eredményét, és láttam a negyven találatot a nevem mellett, nem hittem el, és bevallom, el kell még telnie egy ki időnek, mire fel tudom fogni, hogy ezt én vittem véghez. Nagyon boldog vagyok, és nagyon örülök, hogy a verseny mindhárom szakaszában meg tudtam valósítani, amit elterveztem. A szombati pontlövészetben annak ellenére is jól ment, hogy nagyon fújt a szél, a gyors lövések pedig kiemelkedően jól sikerültek. A döntőhöz egyértelműen úgy álltam, hogy ott leszek az első kettőben, és olimpiai kvótát szerzek. A fináléban nem stresszeltem, egyfajta módosult tudatállapotban versenyeztem – olyan, mintha egy másik bolygóra kerültem volna” – értékelt felszabadultan Major Veronika, majd sietett vissza a válogatott tagjaihoz, hogy társaival elfogyaszthassa a csapatvezetőktől Péni Istvánnal közösen, jutalmul kapott tortát.

„Péni Istvánnak a széllel birkózva erőből kellett megoldania a döntőbe jutást – mondta Győrik Csaba szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak. – A finálé kulcsa pedig az volt, hogy a fekvő pozícióra nemcsak a puskáját, de a fejét is átszerelte, ettől kezdve megállíthatatlan volt . Félelmetes volt nézni, ahogyan versenyez, kétség sem fért ahhoz, hogy nyerni fog. A magabiztosság Veránál is sokat jelentett. A verseny kvalifikációjának pontlövéses szakaszában – amelyet ugyancsak szétfújt a szél – olyan profi módon lőtt, mintha huszonöt éve ezt csinálná, a gyors lövésekben pedig parádézott, oktatott. A döntőben már megingathatatlan kősziklaként állt a lőállásban a szakág nagyágyúi között. Bízom benne, hogy az első kvóták megszerzésével lekerül a teher a teljes válogatottról, és a folytatásban felszabadultan, eredményesen versenyeznek a többiek is, ahogyan azt is remélem, minden sportlövő úgy látja, érdemes annyi munkát belefektetni a sportba, mint amennyit István és Veronika beletesz, mert a végén kifizetődik.”

Major vasárnap, s egyúttal összességében is a második magyar sportlövő kvótát szerezte meg a jövő évi játékokra, mivel Péni a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses versenyében diadalmaskodott.

Az indiai viadalon minden egyéni számban két-két tokiói indulási jogot osztanak ki.

Major és Péni bravúrjával négyre nőtt a tokiói magyar résztvevők száma, korábban ugyanis két vitorlázó, Berecz Zsombor és Érdi Mária szerzett kvótát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik