Sportlövészet: Major Veronika könnyek között beszélt az Eb-címéről

–Van még olyan zuga a Balatonnak, amelyet nem ismer?
– Természetesen, hiszen a part hossza kétszázhúsz kilométer. Sok hely van, amelyet még nem ismerek, főleg a tó nyugat részén és az északi parton vagyok otthon. A barátokkal tervbe vettük, hogy idén felfedezünk rejtett kis helyeket, ami nem könnyű, de kitartó túrázással és kellő ráfordított idővel meg fogjuk ezeket találni.

–Már totyogós keszthelyi kislányként is a természetet járta, vagy felnőttként talált rá a hobbijára?
– Gyerekként is sokat voltam a természetben, tíz-tizenkét évesen horgásztam a keszthelyi egyesületben, és amint jó idő lett, már mentünk is a tóhoz fürdeni. Tavasszal és ősszel sok időt töltöttünk a parton és a Festetics-kastély parkjában anyukámmal. A zöld környezetet mindig is szerettem, de a túrázások, a kirándulások tizenévesen lettek részei az életemnek, amikor már barátokkal indultam el felfedezni a túraútvonalakat és a kilátókat. Manapság még inkább vágyom a szabad levegőre, miután sokat vagyok zárt helyen, a lőtéren.

–Ha alkalmi idegenvezetőnek állna, mit mutatna meg mindenképp a Balatonból a vendégének?
– A gyönyörű panorámát. Amikor tavasszal virágzik a természet, az északi part kihagyhatatlan látvány.

–Hány fokosnak kell minimum lennie a tó vizének, hogy belemerészkedjen?
– Tizennyolc-tizenkilenc fokosba már belemegyek, de azért jobban szeretem a húsz-huszonkét fokos vizet.

–Nem nehéz észrevenni: önnek a Balaton a Riviéra – azért elruccan néha tengerpartra is?
– Szeretem a tengerpartot, de szívesebben utazom és pihenek belföldön. Télen fürdőket választok, nyáron pedig ugye adva van a helyszín. A túrázás mellett szívesen felpattanok a kerékpáromra is, egy-másfél órás bringázás közben zenét vagy madárcsicsergést hallgatva tökéletesen ki tudok kapcsolódni.

–A téli élményeit nem említette: korcsolyázni szokott?
– Sajnos nem, anyukám nem engedte, hogy megtanuljak, mert félt, hogy eltöröm a kezem-lábam, és akkor lőttek a karrieremnek

–Nem akármit kockáztatott volna. Élete meghatározó pillanatainál említette: az unokatestvérének köszönhetően ismerkedett meg a sportággal, de hogyan lett kiemelkedő tehetségű futócéllövőből néhány év alatt világklasszis pisztolyos? Ki adta a kezébe az olimpiai szakág sporteszközét?
– Az én kezembe nem kellett adni a pisztolyt, megfogtam magamtól is! A keszthelyi klubban sokáig csak futócél-szakosztály működött, de egyszer csak szóba került a profil bővítése, és az egyesület vásárolt három légpisztolyt. Annyira érdekelt, milyen lehet azzal lőni, hogy odamentem az edzőmhöz, Keczeli Zoltánhoz, hogy segítsen elsajátítani az alapokat. Kezdetben csak hobbiból lőttem, aztán egyre jobb lettem, amit egy idő után mások is észrevettek. Eleinte csak mosolyogtak a versenytársak, mondván, na, a kis futócélos jött pisztollyal lőni. Aztán, amikor az országos bajnokságokon második, majd első helyeket szereztem, már nem mosolyogtak. Időközben Győrik Csaba felajánlotta, hogy szívesen tanít, azóta is együtt dolgozunk. Az ő tehetségének, a pisztolyos szakosztály elindulásának és a makacsságomnak köszönhetően tartok most ott, ahol.

–A 2018-as győri 10 méteres Európa-bajnokságon ingázott a futócél és a pisztolyos lőállás között. A két szakág különbözőségét érzékeltetve Győrik Csaba szövetségi kapitány azt mondta: olyan, mintha az egyik körben egy Formula–1-es autóval versenyezne, majd átülne egy raliautóba. Látott még lövőt, aki hasonlóan magas szinten képes űzni a két szakágat?
– Egyetlenegyet láttam, aki – noha kisebb léptékben – de ugyanezt megcsinálta: az ukrán Halina Avramenko még azelőtt, hogy én pisztolyt vettem volna a kezembe, már lőtt pisztollyal; a 2015-ös Eb-n például csak pisztolyos versenyszámban indult. Olyat már hallottam, hogy valaki egyik szakágról a másikra áttérve lett sikeres, de olyat, hogy párhuzamosan eredményesen művelje mind a kettőt, nem.

–Viszont ahhoz, hogy olimpián versenyezhessen, nagyobb hangsúlyt kellett fektetnie a pisztolyra, és háttérbe kellett szorítania az olimpiai műsoron már nem szereplő futócéllövészetet. Mennyire ment könnyen?
– Nagyon nehéz döntés volt, és képtelen lennék teljesen elengedni a futócéllövészetet. Hogyan is hagyhattam volna ki például tavaly nyáron a gyenesdiási 50 méteres Európa-bajnokságot…?!

–Elérzékenyült…
– Igen, mert érzelmileg megérintett, hogy azon a lőtéren lehettem először felnőtt Európa-bajnok, amelyen gyerekként elkezdtem lőni. Összességében a negyven vegyes számban nyert arany a pályafutásom tizedik Eb-győzelme volt.

TEKINTSE MEG A SPORTKRÉM FORGATÁSRÓL KÉSZÜLT VIDEÓNKAT!

–A sportág számos kis különversenyre is lehetőséget ad: lehet világcsúcsot lőni az alapversenyben és a döntőben is, külön jegyzik a világkupaérmek számát, cél lehet egy hibátlan sorozat vagy a minél több belső tízes – melyik mozgatja meg leginkább?
– Természetesen mindig arra törekszem, hogy hatszázból hatszáz kört lőjek, de ez nyilván nem sikerül, nem vagyunk gépek, mozog a kezünk. De azért próbálkozom. Amikor az alapversenyben lövök egy százas sorozatot, megmelengeti a szívemet, ami egyébiránt nagyon veszélyes, mert ha az ember tíz lövésből tíz tízest lő, utána kicsit elengedi magát, aztán jönnek a 94-es, 95-ös sorozatok. Igyekszem arra törekedni, hogy egy százas után is úgy versenyezzek tovább, hogy arra koncentrálok: így folytatom tovább. A tavalyi újdelhi világkupaversenyen a sportpisztoly döntőjében lőtt világcsúcs különleges élmény volt, nem is tudtam, mennyi a rekord, és azt sem hallottam, hogy bemondják a verseny végén; én annak örültem, hogy olimpiai kvótát szereztem. Aztán amikor Győrik Csaba mondta, nem is akartam elsőre elhinni. Tagadhatatlanul jó érzés, hogy az én nevem szerepel a negyven találatos világcsúcs mellett.

–Tanítani való, ahogyan lezser magabiztossággal versenyez. Születetten ennyire erős mentálisan vagy dolgozik érte?
– Dolgozom érte. Mint minden másban, ezen a téren is próbálok tudatos lenni.

–Mindig higgadtnak és profinak tűnik. Nyugtasson meg, képes néha elengedni magát, netán megőrülni is?
– Megőrülni nem szoktam, és leginkább akkor tudom elengedni magam, amikor hazajöttem egy-egy versenyről és a barátaimmal tartunk egy házibulit. Nem mondom, hogy a versenyeken feszült és karót nyelt vagyok, noha a többieknek kicsit úgy tűnhet, hogy távolságtartóbban viselkedem. Igyekszem azért mindig mindenkivel barátságos lenni.

–Mivel tudják a mindennapokban kihozni a sodrából?
– Azzal, ha valaki azt mondja, a lövészet nem sport.

–Mivel tüzel vissza csípőből?
– Azzal, hogy akkor próbálják ki! Sokan nem hiszik el, milyen összetett és bonyolult sportág a miénk, amelyben nem csak a fizikai, de a szellemi „állóképesség” is rendkívül fontos.

–Miként éli meg, hogy éremesélyesként számolnak önnel Tokióban?
– Nem foglalkozom azzal, mások mit gondolnak, és ezzel a civil életben is így vagyok. Próbálok arra törekedni, hogy a lehető legjobb legyek. Ha úgy érzem, egy versenyen a lehető legjobbat kihoztam magamból, a maximumot nyújtottam, elégedett vagyok a helyezéstől függetlenül. Ahhoz, hogy valaki olimpiát vagy világbajnokságot nyerjen, a bolygóknak is jól kell állniuk, egy ilyen sikerhez egy kis szerencse is kell. A legfontosabb, hogy úgy fejezzem be a versenyt, hogy én mindent megtettem.

–Aggódik a játékok sorsa miatt?
– Mindenki aggódik, mi is, hiszen sorra mondják le a versenyeinket. De ez nem az én döntésem és nem a sportolóké, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetői úgy látják, a legjobb döntés a halasztás, az a sportolók érdekében hozott döntés is lesz. Ha elhalasztják az olimpiát, ahhoz a helyzethez kell majd alkalmazkodni, és abból kell a lehető legtöbbet kihozni.

–Már tudjuk, nehezen vonatkoztat el a Balatontól, de kitágítva a látóhatárt: hol van a világ legszebb helye, ahol megfordult?
– Los Angelesben, a Hollywood felirat alatt.

–És hol érték a legmegdöbbentőbb élmények?
– Indiában. Amint kitettük a lábunkat a repülőtér épületéből, a döbbenettől tágra nyílt szemmel néztem, hová kerültünk. Életem legmegdöbbentőbb, egyben legvalóságosabb élménye volt bepillantani az ottani mindennapokba.

–A héten lett huszonhárom éves. Van valamilyen különleges, bármikor beváltható kívánsága?
– A célokat illetően nincs, mert amit én magamtól megtehetek értük, azt szeretném megtenni; saját erőből és nem kívánságok vagy külső tényezők által kívánom elérni azokat. Pontosabban egy mégiscsak van. Szeretném egyszer az unokatestvéremmel, Pistivel megnyerni a vegyes párost – az olimpián. De megelégszem ezzel az eredménnyel a jövő évi országos bajnokságon is.

TEKINTSE MEG MAJOR VERONIKÁRÓL KÉSZÜLT KÉPGALÉRIÁNKAT!