Sportlövészet: Major Veronika Európa-bajnoki bronzérmes

NS/MTI NS/MTINS/MTI NS/MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.23. 13:25
null
Major Veronika (jobbra) bronzérmes lett (Fotó: MSSZ)
Major Veronika bronzérmet nyert női légpisztolyban szombaton az eszéki légfegyveres Európa-bajnokságon, melyen Sike Renáta az ötödik lett.

Major, aki februárban világkupa-győzelmével olimpiai kvótát szerzett a 2020-as tokiói játékokra, a szombati fináléban 219.5 körös eredménnyel zárt a harmadik helyen a lengyel Klaudia Brees és a görög Anna Korakaki mögött.

„Nagyon elégedett vagyok, tavaly, az első felnőtt Európa-bajnokságomon nem tudtam bejutni a döntőbe, második nekifutásra azonban sikerült – mondta lapunknak Major Veronika, a légpisztoly bronzérmese. – Az éremszerzés minden várakozásomat felülmúlta, annak külön örülök, hogy a rendkívül sikeres világkupa után, kissé fáradtan is sikerült dobogóra állnom. A döntő első tíz lövése kicsit gyengébb volt, ezzel együtt sikerült olyan pozícióban maradnom, hogy utána éremért küzdhessek. A folytatásban nagyon koncentráltan lőttem, jöttek a szép belső tízesek. Először versenyeztünk újfajta lebonyolításban, megszoktuk, hogy egyazon napon van az alapverseny és a döntő, ezúttal azonban két külön versenynapon rendezték meg. Úgy éreztem, ahhoz, hogy bemelegedjek, sokkal többet kellett mentálisan és fizikailag is készülni a fináléra. Ezzel a tapasztalattal is gazdagabb lettem, a szezon hátralévő részére a célom változatlan: szeretném a lehető legtöbbet kihozni magamból a versenyeken.”

„Gratulálok a női pisztolyosoknak, kiválóan versenyezték végig a két egyéni versenynapot. A célkitűzések között szerepelt, hogy olimpiai számban felnőttversenyző is dobogóra álljon az Eb-n, ezt Major Veronika bronzérmével teljesítette a küldöttség. Nagyon örülök, hogy Vera a kvótaszerzés és a világkupagyőzelmek után is meg tudta őrizni kitűnő formáját, ami ezúttal pályafutása első felnőtt Európa-bajnoki érméhez segítette. Sike Renáta is minden dicséretet megérdemel, négy év után jutott újra döntőbe Eb-n, és ötödik lett az olimpiai számban – jelentős sportemberi teljesítmény” – értékelt a Nemzeti Sportnak Győrik Csaba szövetségi kapitány.

A szám másik magyar döntőse, a 2015-ben Eb-harmadik Sike Renáta 177.6 körrel zárta a finálét.

„Örülök az eredményemnek, ettől többet nem tudtam volna kihozni ebből a versenynapból. Régen nem lőttem már döntőt jelentős versenyen, rettentően izgultam is a nap elején. Éreztem, hogy nehezen tudok koncentrálni, ami egyik-másik lövésemnél meg is látszott. Nagyon nehéz verseny volt, de végül jól alakult. Végre beérni látszik az a sok munka, amelyet az utóbbi időben végeztem” – fogalmazott Sike Renáta a légpisztoly 5. helyezettje.

Major karrierje első érmét nyerte pisztollyal felnőtt-világversenyen, egyúttal övé az első felnőtt magyar érem a mostani Eb-n.

Vasárnap a férfi puskások és a női pisztolyosok csapatversenyeinek elődöntőiben lesz érdekelt a magyar csapat. Utóbbiban Major és Sike is lőállásba lép.

LÉGFEFYVERES EB
Férfi légpuska:
1. Vlagyimir Maszlenyikov (Oroszország) 249.3 kör
2. Brian Baudouin (Franciaország) 247.1
3. Jevgenyij Pavcsenko (Oroszország) 226.5
...10. Péni István 626.8 – alapverseny
...13. Sidi Péter 626 – alap
...19. Somogyi Péter 625 – alap

Férfi légpisztoly:
1. Pavlo Korosztilov (Ukrajna) 241.3 kör
2. Damir Mikec (Szerbia) 239.9
3. Giusepe Giordano (Olaszország) 219.4
...16. Tátrai Miklós 576 – alapverseny
...37. Nagy László 571 – alap
...50. Antal Balázs 569 – alap

Női légpuska:
1. Laura-Georgeta Coman (Románia) 249.1 kör -–szétlövés után
2. Nina Christen (Svájc) 249.1
3. Franziska Peer (Ausztria) 228.3
...11. Dénes Eszter 625.9 – alapverseny
...35. Borsos Fanni 622.3
...40. Zwickl-Veres Kata 621.8

Női légpisztoly:
1. Klaudia Brees (Lengyelország) 243.2 kör
2. Anna Korakaki (Görögország) 242.9
3. MAJOR VERONIKA 219.5
...5. Sike Renáta 177.6
...24. Egri Viktória 564 – alapverseny

Puska vegyescsapat:
1. Oroszország (Galasina, Maszlenyikov) 498.7 kör
2. Olaszország (Zublasing, Suppini) 496.9
3. Németország (Simon, Justus) 432.1
...24. Magyarország (Borsos, Sidi) 830.2 – alapversenyben
...36. Magyarország (Zwickl-Veres, Péni) 825.3

Pisztoly vegyescsapat:
1. Ukrajna (Kosztevics, Omelcsuk) 486 kör
2. Oroszország (Bacaraskina, Csernusov) 485.1
3. Szerbia (Arunovic, Mikec) 418.6
...6. Magyarország (Egri, Antal) 767 – alapversenyben
...15. Magyarország (Sike, Tátrai) 760 – alap

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik