Sportlövészet: Major Veronika a Golden Target Awards díjazottja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.23. 23:09
A világranglistapontok alapján Major Veronika lett idén a Golden Target Awards díjazottja a 25 méteres pisztolyszámban a Nemzetközi Sportlövőszövetségnél (ISSF).

A magyar szövetség szombati híradása szerint Major úgy nyerte el a díjat, hogy csak három világkupaversenyen vett részt a négyből. Újdelhiben első lett, a döntőben világcsúccsal győzött, amivel olimpiai kvótát is szerzett. Pekingben a második, Rio de Janeiróban szintén az első helyen zárt, Münchenben nem indult.

Major Veronika a díját december 6-án veheti át Münchenben, az ISSF Gálán. A tervek szerint ezen a hétvégén dönt majd a nemzetközi szervezet arról is, hogy a 2020-as olimpiát követően évente rendeznek világbajnokságot a sportlövőknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik