Sportfejlesztés: Kylo Ren avatta fel az új debreceni vívótermet

MTI, K. T. I.MTI, K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 19:09
null
A Békessy Béla Vívó Klub új terme Star Wars-tematikát kapott, nem véletlenül (Fotó: debrecenivivas.hu)
Különleges bemutató mellett átadták a Békessy Béla Vívó Klub új termét pénteken Debrecenben.

 

Dezső Zsigmond, az idén 25 éves debreceni klub elnöke elmondta, a 125 millió forintos beruházáshoz a Magyar Vívó-szövetségtől (MVSZ) 100 millió forint támogatást kapott az egyesület.

Az új épületszárnyban a vívóterem mellett többek között öltözőket, szertárakat, orvosi szobát, mosdókat és fegyvermesteri szobát alakítottak ki. A klub mintegy 250 versenyzője a fejlesztésnek köszönhetően már három vívótermet használhat. Dezső Zsigmond az átadási ünnepségen közölte, a három terem a jövőben a debreceni vívás jeles alakjainak, Békessy Bélának, Ferenczy Pálnak és Fülöp Gyulának a nevét viseli majd.

Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a klub eddigi sikerei és a létesítmény gondozása, bővítése azt bizonyítja, hogy a legsikeresebb magyar sportág képviselői otthon érzik magukat a vívóközpontban. Hozzátette, a városban a vívásnak nagy hagyományai vannak, és a szakértelem, az infrastrukturális háttér, az elkötelezettség, a lelkesedés, továbbá a tömegbázis is megvan ahhoz, hogy idővel nemzetközi szinten is komoly sikereket érjen el a klub.

Csampa Zsolt, a vívószövetség elnöke elmondta, az elmúlt időszak debreceni sikerei a klub és a város hírnevét is öregbítik. Elnöksége elmúlt nyolc évére visszatekintve közölte, 2013-ban és 2019-ben is olyan színvonalú vívó világbajnokságot rendezett Magyarország, amely megbecsülést szerzett a sportág hazai szereplőinek, egyúttal a magyar vívást visszahelyezte a sportág nemzetközi térképére is.

Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere kiemelte, a nemzet sportvárosaként az a céljuk, hogy minél több debreceni sportoljon, ehhez pedig minél több választási lehetőséget szeretnének biztosítani. A Békessy Béla Vívó Klubot a város példamutató partnerének nevezte, amely a „jó gazda gondosságával" látja el az épület gondozását, karbantartását.

A terem George Lucas klasszikusa nyomán Star Wars-tematikát kapott, a falakon űrhajókkal és lézer fénykardokkal. A teremavatón cosplayesek fénykardvívása is szerepelt a programban – tömören fogalmazhatnánk úgy is, Kylo Ren avatta fel a csarnokot. A jövőben a sportolni vágyó fiatalok egyébként fénykardoktatásban is részesülhetnek – szól a debrecenivivas.hu beszámolója.

Franciaországban egyébként már tavaly hivatalos sportágként ismerték el a fénykardvívást. Még az is szóba került, hogy idővel az olimpián is bemutatkozna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik