Sportdiplomácia: tavaly nyár óta 200 projekt a külügynél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.02. 19:05
Tavaly nyár óta kétszáz magyar sportdiplomáciai projektet menedzselt a Külgazdasági és Külügyminisztérium illetékes főosztálya – ismertette a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás a Testnevelési Egyetem (TF) harmadik Sport és innováció elnevezésű nemzetközi konferenciájának szerdai megnyitóján azt mondta: megfelelő alapok nélkül nem lehet fejlesztésekről beszélni.

„Balliberális barátaink sem a sportot, sem semmilyen olyan területet nem támogattak eléggé 2010 előtt, amely a közösséget erősíti és a nemzeti büszkeségre okot adhat” – mondta Menczer Tamás, hozzátéve, hogy az Orbán-kormány 2010 óta lerakta az alapokat a mindennapos testnevelés bevezetésével, tornatermek, tanuszodák és világszínvonalú sportlétesítmények felépítésével, így már lehet a második lépésről, az innovációról beszélni a magyar sportban – emelte ki.

„Azért kell az innovációra odafigyelni, hogy ebből a csodálatos ajándékból, amit a sport jelent, a legtöbbet tudjuk kihozni” – fogalmazott Menczer Tamás.

„Mi a külügyminisztériumban végrehajtottuk a magunk innovációját a sportdiplomáciai főosztály tavalyi megalapításával” – jelentette ki az államtitkár. Hozzátette, az elmúlt több mint egy évben nagyjából kétszáz magyar sportdiplomáciai projektet menedzseltek világszerte.

Menczer Tamás elmondta: 2017-ben 113, tavaly 112, 2019-ben pedig mostanáig már mintegy száz igen jelentős nemzetközi felnőtt és utánpótlás-sporteseménynek adott otthont az ország.

„Ezek a világversenyek egytől egyig javították Magyarország nemzetközi megítélését, sportdiplomáciai törekvéseit” – tette hozzá. Az államtitkár emlékeztetett: az idén Budapest Európa sportfővárosa,

„Budapest ilyen eredményeket tud elérni, ha egy megbízható ember vezeti és nem politikai kalandorok” – mondta.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára hangsúlyozta: nagy öröm, hogy már harmadszor rendezhetik meg a Testnevelési Egyetemen a magyar sport múltjához és jelenéhez méltó konferenciát. A rendezvény célja, hogy „a lehető legjobban hozzájáruljon a még nagyobb eredményességhez” – mondta, megjegyezve: „páratlanul témagazdag” lesz a következő két nap.

„Remélem, a konferencia információkkal, eszközökkel és jövőképekkel gazdagítja majd a magyar sportot” – tette hozzá az államtitkár.

Mocsai Lajos, a TF rektora köszöntő beszédében elmondta: a résztvevők százöt előadást hallgathatnak meg a két nap alatt.

„A testkultúra, a testi nevelés, a mozgásműveltség jelenleg a világ első számú innovatív területei – mondta –, az élsportban kísérletezik ki ugyanis azokat a módszertani és eszközfejlesztéseket, amelyek aztán a tömegsportban is megjelennek.”

Kiemelte: a humán innováció, a személyiségfejlesztés az élet minden területén fontos, a győzni tudás tudománya, azaz téthelyzetekben a lehető legjobb döntés meghozása pedig a sport révén fejleszthető.

A konferencián idén kiemelt hangsúlyt kap a sport életmód- és életminőség-javító szerepe, az általános megelőzés, a teljesítménydiagnosztika, valamint a dróntechnológia szerepe a modern sportban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik