Sportdiplomácia: együttműködés a külügyminisztérium és a TE közt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 10:29
A magyar sportdiplomácia nemzetközi érdekérvényesítésének erősítéséről szóló együttműködési megállapodást írt alá a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Testnevelési Egyetem.

„A világ országai között versenyhelyzet van, amelyben az érdekérvényesítésben is új eszközöket kell bevetni, új erőforrásokat kell használni” – emelte ki a keddi szerződéskötéskor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Hangsúlyozta, Puskás Ferenc mellett Görbicz Anita, Hosszú Katinka vagy a Liu testvérek neve a világ minden pontján ismerősen cseng, ezt a tőkét pedig a külügyminisztériumnak is ki kell használnia.

„A magyarok világraszóló sporteredményeiben nagy szerepe van a világszínvonalú tudományos háttérnek, az oktatási és képzési rendszernek, amelyet Magyarország a Testnevelési Egyetemnek köszönhet” – mondta.

Mocsai Lajos, a TE rektora kiemelte: a cél az, hogy elméletben és gyakorlatban is támogassák egymást a nemzetközi diplomáciában. Hozzátette, az együttműködéshez az egyetem az évtizedek alatt felhalmozódott tapasztalatot, az oktatói kar tudását tudja a külügyminisztérium rendelkezésére bocsátani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik