Sakk: gyerekekkel készül Guinness-rekordra Polgár Judit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.12. 13:48
null
Fiatalokkal szeretne történelme írni (Fotó: chesskid.com)
A kétszeres sakkolimpiai bajnok Polgár Judit, legalább 20 ezer fiatal részvételével a világ legnagyobb online sakkversenyét hirdette meg a chesskid.com internetes oldalon.

A szervezők sajtóközleménye szerint a szeptember 1-jén indult rekordkísérlet már eddig is rengeteg érdeklődőt vonzott, azóta már négyezer gyerek játszott az online sakktábláknál. A vállalkozó kedvű gyermekeknek október 5-ig van lehetőségük jelentkezni és játszani.

„Fiatalokkal szeretnénk sakktörténelmet írni. A rekordkísérlet ismét bizonyíthatja, hogy a sakk miként képes összekötni az embereket, hiszen világ minden tájáról bárki elindulhat a versenyen, amely a közösség erőfeszítésének köszönhetően kerülhet be a Guinness-rekordok könyvébe” – fogalmazott Polgár Judit, aki 25 éven keresztül vezette a női világranglistát.

Az október 19-i döntő győztesei lehetőséget kapnak rá, hogy a versenyzéstől 2014-ben visszavonult Polgár Judittal mérkőzzenek meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik