Rg-vb: Japán állította meg az orosz hengert – 1975 óta első aranyával!

Vágólapra másolva!
2019.09.22. 15:01
null
A japán csapat tündérmeséje tényleg valóra vált (Fotó: AFP)
Befejeződött Bakiban a 37. ritmikusgimnasztika-világbajnokság az együttes kéziszercsapatok fináléival. 5 labdával Japán diadalmaskodott, míg 3 karikával és 2 pár buzogánnyal a verseny legeredményesebb, domináns hatalma, Oroszország.

Az összetett döntő orosz aranyérme erős hullámokat vert, a világ legismertebb (a rajongók körében kultikus figurának számító, köztiszteletben álló) rg-kommentátora, a sportágban 33 éve dolgozó spanyol Paloma del Río már élőben karácsonyi ajándéknak minősítette, másnap meg komikusnak és szégyenletesnek, csak hogy aláhúzza a gondolatait. Az oroszokat (pedig aztán a legkevésbé a lányok tehettek a viharról) nem fogadta egyöntetű rajongás, például az olasz tábor hangosan tudatta a véleményét a bemutatásnál, s nem tapssal...

A fináléban aztán az oroszok „elhárították a népharagot” azzal, hogy 5 labdával hibáztak (a bírók pedig levonták), így a döntő két legjobb gyakorlata közül Japáné nyert kevéssel Bulgáriáé előtt. Ez a ritmikus gimnasztika történetének második japán aranyérme (az elsőt – 1975-ben – Hiragucsi Micuru nyerte, egy olyan vb-n, amit a keleti blokk bojkottált) és első csapataranya. A szinte lehetetlen tarolás – megnyerni az egyéni csapatverseny aranyérmét, az öt egyéni elsőséget és a három kéziszercsapat-aranyat – most sem sikerült az oroszoknak.

A másik döntő tűzijáték, repülnek a magas pontszámok a bolgároknak, az oroszoknak, először a versenyen remek az olaszok gyakorlata, a fehéroroszoké is az, a japánok meg úgy döntöttek, ezen a világbajnokságon nekik nincs kedvük hibázni. Tán sosem volt ennyi kiemelkedő tudású kéziszercsapat. A végén nincs meglepetés, Oroszország picivel nyer a japánok előtt, a közönség nem orosz drukker része kicsit kifütyüli a döntést, a szenzációsan dolgozó japánoknak mindegy, náluk örömmámor van, csak még nem tudják, sírni kell, vagy nevetni. A bronzot zsebre teszik az ezelőtt háromból hármat rontó olaszok.

Világbajnokságot legközelebb 2021-ben rendeznek ritmikus gimnasztikában, hisz a jövő év már kizárólag az ötkarikás kvalifikáció befejezéséről és a tokiói olimpiáról szól. Az már teljesen más vb lesz – rövidebb, más menetrendű, lesz csapatverseny az egyéni versenyzők és a kéziszercsapatok együttes értékelésével, s a sportágtörténetben először nem nyílt, hiszen egyéniben a kontinensviadalokon keresztül kell kivívni a kvalifikációt. És a mostani sztárokból jó eséllyel keveset találunk már a rajtnál – az olimpia után jókora generációváltás várható.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
37. (OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS) VILÁGBAJNOKSÁG, BAKI
Együttes kéziszercsapat. Szerenkénti döntők. 5 labda. 1. Japán (Macubara Rie, Nositani Szakura, Szugimoto Szajuri, Szuzuki Ajuka, Takenaka Nanami)
29.550, 2. Bulgária 29.350, 3. Oroszország 28.150. 3 karika + 2 pár buzogány. 1. Oroszország (Anasztaszija Makszimova, Anasztaszija Sismakova, Anzselika Sztubajlo, Marija Tolkacseva, Jevgenyija Levanova) 29.450, 2. Japán 29.400, 3. Olaszország 29.200.

ÉREMTÁBLÁZAT
A E B
Oroszország 8 2 3
Japán 1 2
Izrael 4 2
Bulgária 1 1
Fehéroroszország 1
Olaszország 1
Ukrajna 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik