Rg-vb: az oroszoknak nyolc, Dina Averina megvédte összetett elsőségét!

MAROSI GERGELYMAROSI GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.09.14. 19:36
null
Dina Averina meggyőző fölénnyel védte meg összetett egyéni világbajnoki címét (Fotó: AFP)
Az egyéni összetett döntőjével befejeződtek a 2018-as szófiai ritmikusgimnasztika-vb egyéni versenyei. Dina Averina nagy fölénnyel megvédte 2017-es világbajnoki címét – egymás után nyolcadszor nyerte meg orosz tornásznő az egyéni összetettet. Averina mellé az izraeli Linoj Asram és az orosz Alekszandra Szoldatova léphetett fel a dobogó második, illetve harmadik fokára.

Csütörtök este a vegyes zónában Irina Viner-Uszmanova, az oroszok nagyfőnöke képletesen szólva szétrúgta a szalaggal világbajnok Alekszandra Szoldatova hátsóját, mondván, ha képes egészen briliáns gyakorlatot bemutatni a selejtezőben, akkor miért hagy ki egy rakás elemet a döntőben? A morgolódás azzal zárult, hogy ha még egyszer ez lesz, lecseréli.

Erre Alekszandra Szoldatova besétált az egyéni összetett döntőben szalaggal, ejtett kettőt és kisétált egy sokkal rosszabb pontszámmal, mint a szalagdöntőben. Neki biztosan nem ez volt az eredeti elképzelése a napról.

Mivel a másik döntős orosz, a címvédő Dina Averina 21.000-et kapott nyitó karikagyakorlatára, innentől meglehetősen egyértelműnek tűnt, hogy ha nem történik semmi katasztrofális, akkor ő lesz a világbajnok. Márpedig ő nem arról híres, hogy katasztrofális hibákat követne el.

AZ ELSŐ NEM KELETI EZÜST 1975 ÓTA
Az egykori keleti blokk hatalmas fölényét jól jelzi, hogy a világbajnokságok 1963 óta íródó történetében most másodszor fordult elő, hogy egy nem kelet-európai tornász egyéni összetettben felállhatott a dobogó második fokára. Ez először 1975-ben a nyugatnémet Christiana Rosenbergnek sikerült egy olyan vb-n, amelyet a keletiek bojkottáltak, és így a három dobogós közül kettő az NSZK, egy pedig Spanyolország képviselője volt (Carmen Rischer a sportág egyetlen nyugati világbajnoka). Az izraeli Linoj Asram az első nem kelet-európai tornásznő, aki többször is egyéni összetett dobogóra állhatott vb-n – egy éve, Pesaróban bronzérmet nyert.

Mivel Dina Averina kezdte a döntőt, végig ő is jött elsőként, ez pedig azzal járt, hogy a vb-döntő „aranycsatáját” gyakorlatilag érdektelenné is tette, mivel esze ágában sem volt nagyot rontani, amíg le nem szakított mindenkit. Utoljára még izgulhatott kicsit, hogy ne járjon úgy, mint csütörtökön az ikertestvére, Arina, akivel borzalmasan kiszúrt a szalag – Dinával is kiszúrt, de nem hibázott annyit, hogy ez az aranyérmébe kerüljön, a Kalinkára egy rontott gyakorlattal is a dobogó tetejére táncolt.


Ez volt Dina Averina karrierjének nyolcadik vb-aranyérme – és 2007 óta egymás után nyolcadszor lett orosz az egyéni összetett világbajnok. Mint 2013 óta minden évben, most is Oroszország szerezte meg az összes egyéni aranyérmet.

Az ezüstéremre láthatóan nagyon ráhajtottak az oroszok, az első gyakorlatát csúnyán elrontó Szoldatova két remek bemutató és két rendkívül magas pontszám révén visszajött a versenybe az izraeli Linoj Asrammal. A két szer után jól álló bolgár Katrin Taszeva harmadikra elszállt – ezzel eldőlt, hogy a házigazdák nem szereznek érmet egyéniben Szófiában. Végül a dobogó második fokára a szenzációs buzogánygyakorlattal záró, az izraeli rg-történet legjobb összetett vb-eredményét elérő Asram, a harmadikra Szoldatova állhatott fel. A 2018-as idény három legjobb átlagú összetett versenyzője az első három helyen.

Csütörtökön kiesett a világ feneke, pénteken visszakerült.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
VILÁGBAJNOKSÁG, SZÓFIA.
Egyéni összetett. Döntő. Világbajnok: Dina Averina (Oroszország)
81.450, 2. Linoj Asram (Izrael) 79.700, 3. Alekszandra Szoldatova (Oroszország) 79.175, 4. Vlada Nikolcsenko (Ukrajna) 74.550, 5. Kacjarina Halkina (Fehéroroszország) 74.275, 6. Katrin Taszeva (Bulgária) 73.950.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik