Rg Eb: a magyar csapat 12., Váray Míra szerenkénti döntős

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2016.06.17. 20:56
null
A magyar juniorok a 9. helyen állnak, Váray Míra fináléba jutott – erős kezdés (Fotó: Lengyel Viktória Gréta)
Az orosz együttes kéziszercsapat szerezte meg az első aranyérmet a 2016-os ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon. A Borsányi Patrícia, Margaritisz Lili, Mercz Flóra, Németh Virág, Wehovszky Vivien összeállítású magyar csapat a 12. helyen zárt, a junior egyéni csapatversenyben a Juhász Anna, Váray Míra összeállítású egység a 9. helyen áll, Váray Míra bejutott a karika szerenkénti döntőbe.

A felnőtt csapatok versenyét beárnyékolta a bolgár válogatott e heti tragédiája: csapatuk világbajnok alaptagja, Cvetelina Sztojanova öngyilkosságot kísérelt meg, súlyos, életveszélyes sérülésekkel fekszik mesterséges kómában egy szófiai traumatológián. Ügyészségi vizsgálat indult annak megállapítására, hogy miként nem vették észre a 21 éves tornásznő mentális állapotának romlására vonatkozó figyelmeztető jeleket.

A teljesen sokkolt bolgár lányok versenyeztek ugyan, ám ilyen előzmények után nem tudtak dobogóra állni, és ezt nem is lehetett reálisan elvárni tőlük – az 5. hely megszerzése után a tornászok szívszorítóan vigasztalták egymást a lihegőben… Az Európa-bajnoki címet a favorit oroszok szerezték meg Fehéroroszország és a házigazda Izrael előtt, Magyarország a 12. helyen végzett egy kifejezetten jól sikerült karika-buzogány- és egy kevésbé jó szalaggyakorlattal. A mieink így is a katasztrofális karika- és buzogánygyakorlatot bemutató ukránok előtt zártak, tehát megelőztek egy sportági nagyhatalmat.

A juniorok mezőnyében a szenzációs utánpótlás-generációval dolgozó Fehéroroszország vezet az oroszok és Izrael előtt, a Juhász Anna, Váray Míra alkotta magyar csapat a 9. helyen áll, utóbbi pedig kvalifikálta magát a karika szerenkénti döntőbe. Szombaton jön az Eb legnagyobb érdeklődéssel kísért versenyszáma, a felnőtt egyéni Top 20-as verseny.

RITMIKUS GIMNASZTIKA EURÓPA-BAJNOKSÁG
HOLON, IZRAEL
Együttes kéziszercsapat, összetett. 1. Oroszország (Anasztaszija Bliznjuk, Anasztaszija Makszimova, Kszenija Poljakova, Anasztaszia Tatareva, Marija Tolkacseva),
2. Fehéroroszország 36.849, 3. Izrael 36.549, 4. Olaszország 35.933, 5. Bulgária 35.850, 6. Spanyolország 35.333, ...12. Magyarország (Borsányi Patrícia, Margaritisz Lili, Mercz Flóra, Németh Virág, Wehovszky Vivien) 31.533.
Junior egyéni csapatverseny, az állás az 1. nap után. 1. Fehéroroszország 66.374, 2. Oroszország 65.915, 3. Izrael 65.424, ...9. Magyarország (Juhász Anna, Váray Míra) 61.766.

Akcióban a magyar kéziszercsapat… (Fotó: Lengyel Viktória Gréta)
Akcióban a magyar kéziszercsapat… (Fotó: Lengyel Viktória Gréta)
…és az Európa-bajnok oroszok (Fotó: Lengyel Viktória Gréta)
…és az Európa-bajnok oroszok (Fotó: Lengyel Viktória Gréta)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik