Pjongcsang 2018: Ausztrália történelmet ír, őslakost is nevez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 13:30
Először az ország történetében Ausztrália őslakos sportolót is nevez a téli olimpiára.

A 21 éves műkorcsolyázó, Harley Windsor egyike annak a négy versenyzőnek, akit a nemzeti ötkarikás bizottság már most az utazók közé jelölt a február 9. és 25. között Pjongcsangban sorra kerülő téli játékokra. Harley Windsor egyike annak a négy versenyzőnek, akit a nemzeti ötkarikás bizottság már most az utazók közé jelölt a február 9. és 25. között Pjongcsangban sorra kerülő téli játékokra.

„Csodálatos érzés, hogy én vagyok az első őslakos téli sportoló, akit neveznek az olimpiára” – mondta Windsor, aki a párosok versenyében indul majd a 17 éves, orosz származású Ekaterina Alexandrovskayával.

„Az aboriginal közösségben nőttem fel és mindig ápoltam a kultúrát, a hagyományokat. Életem nagy része ez volt, és büszke vagyok rá” – tette hozzá.

Ausztráliában mintegy 460 ezerre tehető az őslakosok száma. Korábban közülük 51-en vehettek részt olimpián, de Windsor az első, aki téli játékokra jutott ki.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik