Peking 2022: készül a japánok 47 éves síugróbajnoka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.06. 15:09
A 2022-es pekingi téli olimpiára készül Kaszai Noriaki, a japánok 47 éves síugrója.
„Meg akarom mutatni, hogy még mindig a legjobbak közé tartozom, és szeretnék visszatérni a világkupa-sorozatba, aztán ott lenni a kilencedik olimpiámon” – jelentette ki hétfőn az 1992-es sírepülő-világbajnok.

A három olimpiai éremnél tartó veterán az utóbbi időben egyre inkább lemaradt honfitársaival szemben, és ebben az évtizedben először nem tudta kiharcolni a részvételt a decemberben és januárban rendezett Négysáncversenyen. A visszavonulásra ugyanakkor még nem gondol.

„Akinek van célja, az nem pocsékolja az idejét. Tovább küzdök, hogy megvalósítsam a terveimet” – szögezte le Kaszai, aki már az 1994-es lillehammeri játékokon dobogóra állt, akkor, amikor mostani riválisainak túlnyomó része még meg sem született.

A japán sportember indult el a sportág történetében a legtöbb világkupa-versenyen, és már 31 szezont tud maga mögött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik