Peking 2008: itt a 25-ös lista a doppingolókról!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 18:40
A 2008-as pekingi olimpián levett minták újraelemeztetésének eredményeként összesen 25 súlyemelőről derült ki, hogy nem tisztán versenyzett a nyolc esztendővel ezelőtti ötkarikás játékokon.


Korábban, az első körben tíz pozitív esetről adott hírt a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB), most – az újratesztelés úgynevezett második hullámának végeztével – került listára a doppingoláson rajtavesztett további 15 emelő neve. Többségük anabolikus szteroid használata miatt bukott meg.
Korábban, az első körben tíz pozitív esetről adott hírt a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB), most – az újratesztelés úgynevezett második hullámának végeztével – került listára a doppingoláson rajtavesztett további 15 emelő neve. Többségük anabolikus szteroid használata miatt bukott meg.

A sportág nemzetközi szövetségének (IWF) budapesti titkársága szerdán tette közzé honlapján az újabb névsort, amelyen négy kazah, három-három kínai és fehérorosz, két-két orosz és ukrán, s egy azeri szerepel.

Fegyelmi ügyük végleges lezárásáig valamennyiük versenyzési jogát felfüggesztették, pekingi eredményeiket törölték. A legnagyobb „hal” a három kínai, merthogy mindegyik olimpiai bajnok lett Pekingben. A kazah Maija Maneza négy esztendővel később, Londonban végzett az első helyen súlycsoportjában.

A névsor:

Marija Graboveckaja, Maija Maneza, Irina Nyekraszova, Vlagyimir Szedov (mind a négy kazah), Irina Kulesa, Nasztaszja Novikava, Andrej Ribakov (mindhárom fehérorosz), Cao Lej, Csen Hszie-hszia, Liu Csun-hung (mindhárom kínai), Hadzsimurat Akkajev, Dmitrij Lapikov (mindkettő orosz), Natalja Davidova, Olha Korobka (mindkettő ukrán) és Nizami Pasajev (azeri)

A pekingi minták egy részének korábbi újratesztelésekor rajtavesztett tíz emelő listája:

Szardar Haszanov, Intigam Zairov (mindkettő azeri), Ilja Iljin (kazah), Alexandru Dudoglo (moldovai), Nagyezsda Jevsztyuhina, Marina Sainova (mindkettő orosz), Hripszime Hursudjan, Tigran Martiroszjan (mindkettő örmény), Taylan Nurcan, Sibel Özkan (mindkettő török).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik