Páros interjú: katonasportolóink két fronton is küzdenek

LIPICZKY ÁGNES, PIRCS ANIKÓLIPICZKY ÁGNES, PIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 08:16
Több katonasportoló is részt vesz a veszélyhelyzettel kapcsolatos teendők ellátásában. A korábbi cselgáncsozó, Krizsán Szabolcs főhadnagy a Magyar Honvédség sportszázadának századparancsnokaként kap fontos feladatokat, míg az olimpiai bronzérmes párbajtőrvívó, Rédli András százados egyike azon sportolóinknak, akik az északi határszakaszon teljesítenek szolgálatot.

INTERJÚ KRIZSÁN SZABOLCCSALINTERJÚ KRIZSÁN SZABOLCCSAL

Krizsán Szabolcs: A katonasportolók példájának hatására egyre több fiatal választja a katonai életpályát
Krizsán Szabolcs: A katonasportolók példájának hatására egyre több fiatal választja a katonai életpályát

– Az élsportot szép csendben befejezte, a sportszázadtól azonban nem szakadt el, sőt fontos feladata lett az egységben.
– A sportszázad századparancsnokaként megtiszteltetés, hogy olyan versenyzőkkel foglalkozhatok, akik nemzetközi szinten is eredményesek sportágukban. A sport és a katonaság között erős a párhuzam, mindkettőt jellemzi a kitartás, a bajtársiasság, a hazaszeretet és az összetartás. A 2016-os olimpiát követően átestem négy vállműtéten, ezt követően még sikerült újra beverekedni magam a válogatottba, de fizikailag már kevésbé bírtam a sorozatterhelést és a fogyasztást. Néhány jelentősebb nemzetközi eredményt még sikerült elérnem, de rá kellett jönnöm, hogy a testem már nem alkalmas rá, hogy azon a szinten teljesítsen, ami igazán motivál.

KRIZSÁN SZABOLCS
Született: 1989. július 5.
Sportága: cselgáncs
Egyesülete: BHSE
Legjobb eredményei: Európa-bajnoki 3. (2014), 2x Grand Slam-győztes

– A sportszázad parancsnokaként milyen új feladatai lettek? Milyen érzés úgymond nem a sport által szolgálni a hazát?
– Főbb feladataim közé tartozik a katonasportolói állomány személyügyi, logisztikai, pénzügyi és ellátási hátterének koordinációja, továbbá az állomány részvételének tervezése, szervezése a honvédségi feladatokban. Kihívásokkal teli munka, de a sportban megszerzett képességeimet jól tudom kamatoztatni, illetve egyszerre foglalkozhatok azzal a két dologgal, amit nagyon szeretek. Nagy motivációt ad, hogy a sportból, a „komfortzónámból” kilépve egy másik területen is bizonyíthatok, katonai vezetőként is sikereket érhetek el.

– Beszélhetünk a konkrét feladatokról? Arról, hogy a sportszázad tagjai milyen feladatokat kapnak, kaphatnak most a Honvédségtől?
– Az állomány tagjai a kiképzésüknek, a felkészültségüknek és képességeiknek megfelelő feladatokat kapnak. Természetesen a szolgálatot megelőzően részt vesznek olyan felkészítésen, amelyen minden szükséges információt megkapnak a megbízatásukhoz. A katonasportolók az MH Altiszti Akadémia által ellátott feladatokból veszik ki részüket, ott alkalmazzák őket, ahol szükség van rájuk. Jelenleg csaknem tíz sportolónk lát el határőrizeti feladatokat a Nógrád megyei magyar-szlovák határon.

– Ha jól tudjuk, ezt önkéntesen teszik.
– A szolgálatra történő berendelés önkéntes alapon történik mindaddig, amíg az Altiszti Akadémiára háruló feladatokat maradéktalanul el tudjuk látni. Szerencsések vagyunk, hogy a sportszázadosaink áldozatkészen vállalják mindazokat a feladatokat, amelyeket a mostani helyzet megkövetel.

– Hogyan lehet megoldani, hogy az edzésmunkára és a szolgálati feladatokra is kellő idő és energia jusson?
– Olyan szolgálati rend kialakítására törekszünk, amelynek keretében minden esetben megfelelő pihenő- és szabadidőt kapnak katonáink. Az északi határon szolgálatot teljesítő katonasportolóknak számos kültéri edzéslehetőségük van a szálláshelyükön, és bizony többen is edzéstervvel érkeztek, amit megfelelően el tudnak végezni a helyszínen.

– Mit gondol, katonasportolóink vállalása mennyire jelent követendő példát?
– Mindenképpen fontos kiemelni, hogy elhivatottságukkal igazi motivációt nyújtanak a társadalomnak. Jelenleg több fronton is igyekeznek helytállni, hiszen ellátják az élsporttal kapcsolatos kötelezettségeiket, egyúttal teljes mellszélességgel tesznek eleget honvédelmi feladataiknak is. A pozitív példa hatására egyre több fiatal választja a katonai életpályát, vagy csatlakozik önkéntesként a Magyar Honvédség állományához. Aki érzi magában a késztetést, hogy tenni szeretne a hazáért, az keresse fel telefonon vagy interneten a Magyar Honvédség toborzóirodáit.

INTERJÚ RÉDLI ANDRÁSSAL

Rédli András: Most sokadlagos kérdés, mikor, hol és milyen versenyt rendeznek (Fotó: Nemzeti Sport)
Rédli András: Most sokadlagos kérdés, mikor, hol és milyen versenyt rendeznek (Fotó: Nemzeti Sport)

– Ahogy ígérte, amint lejárt az önkéntes házi elkülönítés ideje, katonai szolgálatra jelentkezett. Milyen érzésekkel készült a bevetésre?
– Sosem volt kérdés, hogy menjek és segítsek, ha szükség van rá. A magyar katona azért katona, hogy amikor nehéz helyzetben van az ország, kivegye a részét a munkából. Élvezem ezt a fajta szolgálatot, örülök, hogy tevékenyen részt vehetek egy katonai műveletben, és végre hasznomat veszi a Magyar Honvédség.

RÉDLI ANDRÁS
Született: 1983. október 21.
Sportága: vívás
Egyesülete:
BHSE
Kiemelkedő eredményei: olimpiai 3. (párbajtőrcsapat, 2016), világbajnok (párbajtőrcsapat, 2013), 2x Európa-bajnok (párbajtőrcsapat, 2009; párbajtőr egyéni, 2014)

– Hol van az állomáshelye, és mi a konkrét feladata?
– Bujákon van a bázisunk, és szentendrei társaimmal a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia kijelölt állományának tagjaként a Nógrád megyei magyar-szlovák határon teljesítek szolgálatot. Járőrtevékenységet végzünk, a rendőrök munkáját támogatva őrizzük a határszakaszt.

Volt már korábbról hasonló tapasztalata?
– Kétezertizenhétben a migrációs válság kezelésében is kaptam feladatot, akkor Hercegszántón teljesítettem szolgálatot. Jól jönnek az ott szerzett tapasztalatok, emellett a szolgálat megkezdése előtt a szentendrei laktanyában is felfrissítettem a tudásomat. A felkészülés részeként a jogi és munkavédelmi ismereteinket éppúgy felelevenítettük, mint a távcső és az éjjellátó használatát, emellett a gépkocsi, valamint saját magam szakszerű fertőtlenítését is megtanultam.

– Időbeosztása bizonyára eltér a megszokottól.
– Így igaz, és nem könnyű hozzászokni: tizenkét óra szolgálatot ugyanennyi pihenő követ, majd tizenkét órányi készenlét után jön az újabb tizenkét órányi szolgálat, miközben nem annyit alszol, amennyit szeretnél, és nem a megszokott időben kelsz és fekszel. Keményebb, mint a sportolói lét. Ilyenkor tudatosul, hogy meg kell becsülni a sorsunkat, és mindazt, amit sportolóként kapunk, viszonzásképpen pedig ahol tudunk, segíteni kell. Bátran ajánlanám a vívótársaimnak a határszolgálatot, ami fizikailag bőven kivesz belőlem annyit, mint amikor a páston ugrálok.

– A fizikai edzések közül is el tud végezni valamit?
Fekvőtámaszokat kettős céllal is végzek. Amellett, hogy a kondicionáló munka része, felkértek a Honvédség „Maradj fitt!” kampányának promotálására, amelynek keretében arra buzdítjuk az embereket, hogy otthon se hagyják el magukat – a kihívással tízmillió fekvőtámaszt szeretnénk összegyűjteni. A bázisunk – egy honvédségi üdülő – remek adottságú hely, ahol számos mozgásformát lehet végezni, hoztunk magunkkal például kettlebellt és TRX-et is. A katonatársaim mellett nem lehet eltunyulni, régi küzdősportos társaság, a szellemiségünk is hasonló. Magyar hősökről és magyar szentekről szóló könyveket csereberélünk.

– Gyakran megemlíti, a páston is profitálni tud abból, amit katonaként tanul. A honvédségnél hasznát veszi sportolói erényeinek?
A katonai és a sportolói szervezetek sokban hasonlítanak, és a két létforma hasonló tulajdonságokat követel meg. A nehéz helyzetekben egyébiránt arra is lehetőség adódik, hogy azoknak a kevésbé reflektorfényben lévő sportolóknak az erényeire is figyelem irányuljon, akik most nem a pályán, hanem civilként küzdenek a hazáért. Nekem is jó példa volt a triatlonos Vanek Ákosról olvasni, aki miután alázattal edzett három kemény számra, most a frontvonalon, COVID-os mentőautón teljesít szolgálatot. Tisztelet neki!

– A mostani helyzetben mennyire foglalkoztatja a vívás, az elhalasztott olimpia?
Most sokadlagos kérdés, mikor, hol és milyen versenyt rendeznek. A legfontosabb az emberi életek megóvása, és az, hogy az utasításokat betartva, odafigyelve magunkra és másokra, egymással összefogva a magyar nemzet megerősödve lábaljon ki a válságos helyzetből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik