Párizs 2024: először kapott olimpia és paralimpia közös logót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.22. 16:44
null
A párizsi olimpia logója (Fotó: AFP)
A 2024-es párizsi játékok szervezői az előkelő Grand Rex filmszínházban látványos műsor kíséretében bemutatták az öt év múlva sorra kerülő olimpia és paralimpia emblémáját.

A Magyar Olimpiai Bizottság a honlapján kiemelte: az ötkarikás játékok történetében először fordul elő, hogy olimpia és paralimpia közös logót kapott.

Az embléma három fő elem köré épül: az aranyérem, amely a sportra utal, a láng, amely az olimpiai és paralimpiai játékokat jelképezi, valamint Marianne, a franciák történelmi szimbóluma. Az art deco stílusú betűtípussal ellátott dizájn, amely az 1924-es párizsi játékoknak is emléket állít, egyfajta optikai illúzió, így a logóból egyszerre kivehető az érem, az arc és a lángok alakja, nézőponttól függően.

Tony Estanguet, a párizsi szervezőbizottság elnöke elmondta: a logó kulcskérdés volt számukra, a megvalósítási folyamatból pedig olimpikonok és paralimpikonok egyaránt aktívan kivették a részüket.

Az eredeti logón, amelyet a pályázási időszak alatt használtak a párizsi szervezők, az ikonikus Eiffel-torony és a 24-es szám közös grafikája volt látható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik