A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ausztrál sportigazgatója, Kit McConnell a japán fővárosban tartott sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy az Aján Tamás irányította Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) nagyon nagyot lépett előre doppingellenes programjának megvalósításában, ezzel együtt a NOB fenntartja a sportág ideiglenes státuszát a 2024-es ötkarikás műsort illetően, s a végső döntés előtt még további eredményeket várnak az IWF-nek a tiszta sportért meghirdetett tevékenységében. 

A sportigazgató leszögezte, hogy „nagyon erős és pozitív előrelépés történt”, s különösen azt méltányolja a NOB, hogy az IWF az olimpiai kvótaelosztás során jutalmazza azokat az országokat, amelyeknek súlyemelői tisztán versenyeznek. Dicsérte továbbá az IWF doppingellenes munkáját segítő, független szakértőkből álló különbizottságot, és elismerően szólt arról is, hogy a 2020-as tokiói olimpiára készülő sportág vezetése tavaly kilenc olyan IWF-tagországot is eltiltott egy évre a versenyzéstől, amelyek három vagy több pozitív esetet produkáltak a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni doppingminták újraelemzésekor. A NOB pozitívan fogadta az IWF és az újonnan életre hívott Nemzetközi Tesztelő Hatóság (ITA) közötti partnerségi megállapodást is.

McConnell megjegyezte, hogy a NOB várja a novemberi, türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokság doppingvizsgálatainak összeredményét, az ott gyűjtött minták elemzéséről szóló jelentést, s legközelebb márciusban születhet döntés arról, hogy a súlyemelés ott lesz-e a párizsi olimpia műsorán.

„Az utóbbi években nagyon nagy változás történt a súlyemelésben, még hatékonyabbá vált a doppingolással szembeni fellépés, és örömmel látom, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elismerte: ebben a munkában az IWF vezető szerepet visz a nemzetközi sportszövetségek között” – szögezte le Aján Tamás az IWF honlapján.

Hozzáfűzte: „Az IWF hálás a NOB és annak elnöke, Thomas Bach folyamatos támogatásáért. A dopping elleni küzdelemben az IWF továbbra is mindent megtesz, hogy meghatározó és hatékony partnere legyen a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, a WADA-nak és a tiszta sportért küzdő többi szervezetnek.”