Öttusa: magyar meglepetés ezüstérem az idénnyitón

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.27. 22:15
A fehérorosz Irina Praszjancova sikerével zárult szombaton a Peridot fedett pályás öttusaverseny női döntője, a legjobb magyar, a 17 éves Gulyás Michelle második lett a hagyományos, budapesti idénynyitón.

A finálé 36-os mezőnyében kilenc hazai versenyző volt érdekelt, ám a csütörtöki selejtezőből csoportelsőként továbbjutó világbajnoki ezüstérmes Kovács Sarolta nem volt a résztvevők között.

„Bár Saci a selejtezőből jó teljesítménnyel jutott döntőbe, ám a felkészülés jelenlegi szakaszában nincs abban az állapotban, hogy egy döntőbeli szerepléssel kockáztassuk az idényét. Közös döntés volt, hogy kihagyja a finálét és készül a március végi, Los Angeles-i világkupára” – mondta Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya.

Az esti záró szám, a futásból és lövészetből álló kombinált szám előtt olyan sűrű volt a mezőny, hogy négyen is egyszerre vágtak neki a távnak, köztük a tavalyi győztes, Praszjancova. A legjobb magyar a hatodik helyen álló Gulyás csupán két másodperccel követte őket.

A 2000-es születésű Gulyás megnyerte az úszást, vívásban negyedik lett, majd a kombinált számban remekül célzott, így feljött a dobogó második fokára.

„Meglepően jól sikerült a verseny, hiszen alapozásból jöttem, ez az év első viadala. Majdnem egyéni csúcsot úsztam és vívtam, ráadásul felnőtt mezőnyben először indultam” – mondta boldogan a KSI öttusázója.

Vasárnap a férfiak döntőjét rendezik.

Az öttusázók idei világkupa-sorozata február-március fordulóján Kairóban kezdődik, majd március végén Los Angelesben folytatódik. Azután a nemzetközi mezőny május elején Kecskeméten találkozik, annak a hónapnak a végén Szófiában lesz vk-forduló. A döntőt júniusban rendezik Asztanában. Az Európa-bajnokságra július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyére, a világbajnokságra szeptemberben, Mexikóvárosban kerül sor.

ÖTTUSA, PERIDOT FEDETT PÁLYÁS VERSENY, BUDAPEST
NŐK

1. Irina Praszjancova (fehérorosz) 1341 pont
2. Gulyás Michelle 1334
3. Gintare Venckauskaite (litván) 1331

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik