Öttusa: két pozitív eset, halasztani kellett az edzőtábort

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 15:56
null
Egy utánpótlás- és egy felnőttválogatott versenyző produkált pozitív koronavírustesztet (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap – képünk illusztráció)
Egy utánpótlás- és egy felnőttválogatott versenyző is pozitív koronavírustesztet produkált, ezért nem tudott elkezdődni a Magyar Öttusaszövetség erre a hétre tervezett edzőtábora Tatán.

Háromhetes válogatott tábort tervezett Tatára a Magyar Öttusaszövetség, ám a hét elejére kiderült, hogy egy utánpótláskorú és egy felnőtt versenyző is elkapta a koronavírust, ezért a tábor első hetét törölték a szövetségi kapitányok.

„Ez a tábor egy nagyobb létszámú edzőtábor lett volna, amelyre az ifjúsági válogatottaktól a felnőttválogatottakig vártuk a versenyzőket. Sajnos két sportolónk tesztje pozitív eredményt hozott, és még vannak fertőzésgyanús esetek, amelyeknek várjuk az eredményét” – mondta Kállai Ákos szövetségi kapitány, aki Martinek János férfi kapitánnyal karöltve az utolsó pillanatban mondta le a tábor első hetét.

„Most a helyzetre való tekintettel új forgatókönyvet készítünk. Ami azt jelenti, hogy csütörtökön és pénteken teszteljük a teljes válogatottat, s hétfőn csak az kezdheti el a tábort, aki negatív PCR-teszttel rendelkezik” – folytatta a kapitány, aki hangsúlyozta: minden versenyzőre vonatkozik a járványügyi protokoll, a közösségi terekben maszkot kell használniuk és mindennap lázat is mérnek majd a táborban.

Az edzőtábor egyébként tesztverseny is lesz egyben, hiszen hétfőtől Tatán tartják a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) új versenyrendszerének ötödik tesztjét, amelyen lehet, hogy más nemzetek sportolói is rajthoz állnak majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik