Öttusa Eb: négyből három magyar jutott döntőbe a férfiaknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.20. 20:26
null
Marosi Ádám és Demeter Bence is döntőbe jutott (Fotó: Koncz György)
A négy magyar induló közül három – Marosi Ádám, Demeter Bence és Regős Gergely – jutott be a férfiak hagyományos versenyének döntőjébe a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság negyedik napján. Bereczki Richárd kiesett.

Pénteken két csoportban zajlott az 51 fős mezőny selejtezője, mindegyikből az első 15 hely ért automatikusan finálét, további hat versenyző pedig pontszáma alapján lépett tovább.

Az A-csoport vívással kezdett, ebben Demeter Bence 13 győzelemmel és 11 vereséggel hatodik, Marosi Ádám 12/12-vel 11. lett. A 200 méteres úszást előbbi 2:04.23 perccel az ötödik, utóbbi 2:04.73-mal a kilencedik legjobb idővel teljesítette, igaz, a két teljesítmény között csak egyetlen pont volt a különbség. Két szám után Demeter a nyolcadik, Marosi a tizedik helyen állt. A lövészetekkel megszakított 3200 méteres futást többnyire együtt haladva teljesítették, végül Demeter a 12., Marosi a 14. helyen ért célba.

„A kötelezőt hoztam" – összegzett tömören az olimpiai bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok, 2013-ban Eb-aranyérmes Marosi, aki a vívásával nem volt elégedett, a lövészetével viszont összességében igen, főleg annak tükrében – mint arra emlékeztetett –, hogy az utóbbi időben nem igazán lőtt jól. Külön örült annak, hogy két sorozata hibátlan lett.

„Ilyenkor a cél az, hogy benne legyünk a legjobb tizenötben, az igazi erőbedobásra a döntőben van szükség" – mondta az idei világkupa-sorozatban egyéniben ezüst- és bronzérmet is begyűjtő Demeter. Ő a fizikai számait emelte ki, és külön is azt, hogy idei legjobbját úszta.

A B-csoport úszással indította a napot, Bereczki Richárd 2:07.07 perccel, Regős Gergely pedig 2:09.38-cal csapott a célba. Előbbi kilencedik, utóbbi 17. helyet ért. Vívásban Regős szerepelt jobban, 14/11-gyel a bő élmezőnyben, hetedikként zárt ebben a számban, míg Bereczki nehéz helyzetbe került azzal, hogy csak nyolc ellenfelét győzte le, miközben 17-től kikapott, és ezzel vívásban 24. lett. Regős úgy érte el a négy magyar induló közül a legjobb vívóeredményt, hogy menet közben a pengéje eltört, és emiatt – Martinek János szövetségi kapitány elmondása szerint – kicsúszott a talaj a lába alól, sorozatban öt vereséget szenvedett el. A végére viszont nagyon összeszedte magát, az utolsó nyolc párharcát megnyerte. A kombinált számot tizenegyedikként kezdte meg, de mivel az első két lövészete jól sikerült, menet közben volt ötödik is, végül tizedikként ért célba. Bereczki a 23. helyről rajtolt és egyet lépett előre.

„A pengetörésemen nagyon nehezen tettem túl magam, ráadásul kicsit kifordult a bokám, emiatt a vívás utolsó harmadában szenvedtem, de örülök, mert döntős vagyok" – értékelt az első felnőtt Eb-jén szereplő Regős.

Szombaton a női verseny fináléját rendezik – többek között négy magyarral, Kovács Saroltával, Földházi Zsófiával, Alekszejev Tamarával és Réti Kamillával –, majd vasárnap következnek a férfiak. Az Eb hétfőn a vegyes váltóval ér véget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik