Orosz doppingbotrány: a NOB bíróság elé viszi a CAS döntését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.03. 19:24
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy svájci bíróságon megtámadja a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) februári határozatát, amellyel 28 esetben törölte az orosz sportolók örökös ötkarikás eltiltását, amelyet a NOB szabott ki.

Az ötkarikás testület csütörtöki közlése szerint a végrehajtó bizottság megvitatta az ügyet lausanne-i ülésén, és „mind a döntéssel, mind a motivációval elégedetlen volt”.

A CAS a februári pjongcsangi téli olimpia előtt döntött. Közlése szerint 28 esetben nem volt elég bizonyíték a doppingvétségre, így a 2014-es szocsi téli játékokon elért eredményeiket is visszakapják az érintettek. További 11 sportoló változatlanul nem indulhatott idén Dél-Koreában, de az ő eltiltásukat is érvénytelenítette a CAS.

A NOB 43 oroszt tiltott el örökre az ötkarikás játékoktól, mert a vád szerint 2014-ben Szocsiban szervezett manipulációval érték el az eredményeiket, és közülük 42 fordult a CAS-hoz, amely három, már visszavonult sportoló esetét később vizsgálja.

Az Orosz Olimpiai Bizottságot december elején kizárta a februári játékokról a NOB, az engedélyt kapó sportolók – akik bizonyítottan tisztán készültek – pedig csak semleges zászló alatt versenyezhettek Pjongcsangban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik