Olimpiai bajnok a győztesek és a vesztesek között is az önkormányzati választásokon

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2019.10.14. 15:58
null
Körmenden Bebes István 90 szavazattal múlta felül Patonay Imrét a kosarasok polgármester-választásán (Fotó: Jámbori Tamás/Vas Népe)
Vasárnap önkormányzati választásokat rendeztek hazánkban, amelyen számos korábbi, a pályafutását a távolabbi és a közelebbi múltban befejező egykori sportoló, jelenlegi sportvezető mérette meg magát. Alábbi összeállításunkban a teljesség igénye nélkül szedtünk össze néhány érdekes példát.

 

Összeállításunkat kezdjük talán a legfontosabb pozícióval, amelyről vasárnap döntés született, s amely versengésben exsportoló volt érintett. A budapesti főpolgármesteri választáson mérette meg magát a 2004 és 2006 között a Siófok és a DVTK színeiben 4 élvonalbeli mérkőzésen pályára lépő kapus, az FTC és a Vác korábbi ügyvezetője, Berki Krisztián, aki függetlenként indult és a négy jelölt versenyében a negyedik helyen zárt 4045 szavazattal, ami az összes voks 0.58 százaléka.

Szintén polgármesteri székért indult harcba a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Vári Attila (Fidesz-MPSZ-KDNP). Sydney és Athén bajnoka, a Magyar Vízilabda-szövetség 2018 szeptember óta hivatalban lévő elnöke, a pécsi polgármesteri választáson indult, s a szavazatok 41.02 százalékával a második lett.

Vári Attila második lett a pécsi választásokon (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
Vári Attila második lett a pécsi választásokon (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)

Újraválasztották Gödöllőn Gémesi Györgyöt (Gödöllői Lokálpatrióta Klub): az 1981–85 között a magyar vívóválogatott tagjaként jeleskedő politikus a Magyar Vívószövetség, s a Nemzeti Sportszövetség egykori elnöke, a MOB korábbi alelnöke, elnökségi tagja 1990 óta vezeti a Pest megyei várost.

A szöuli olimpián lólengésben olimpiai bajnoki címet szerző Borkai Zsolt (Fidesz-MPSZ-KDNP) győri polgármesterként újrázott, a szavazatok 44.33 százalékát megszerezve lett ismét a város vezetője a MOB korábbi elnöke, aki nagy vihart kavaró szexbotránya ellenére nyert.

Borkai Zsoltot ismét megválasztották Győr polgármesterének (Fotó: Mészáros Mátyás/Kisalföld)
Borkai Zsoltot ismét megválasztották Győr polgármesterének (Fotó: Mészáros Mátyás/Kisalföld)

Két korábbi kosárlabdázó hatalmas küzdelmét hozta a körmendi polgármester-választás: a 2002 óta hivatalban lévő, a kormánypártok színeiben induló Bebes István (Fidesz-MPSZ-KDNP), az első körmendi kosaras bajnokcsapat játékosa 90 szavazattal múlta felül a független Patonay Imrét, aki az első két körmendi bajnokcsapat edzőjeként szerzett magának hírnevet és négy évig a férfiválogatott szövetségi kapitánya is volt. A képviselő-testületbe bekerült a szintén független Zsebe Ferenc (játékosként kétszeres, edzőként egyszeres bajnok a Körmenddel) és Szlávik Csaba (a helyi kosárlabdázó Hírességek Csarnokának tagja) is.

Vajda György maradt Takácsi polgármestere
Vajda György maradt Takácsi polgármestere

2006 óta Szolnok polgármestere és továbbra is az marad a kormánypárti Szalay Ferenc, aki kosárlabda-pályafutása befejezése után sem szakadt el a sportágtól, jelenleg a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke.

2010 óta vezeti szülővárosát, Cser-Palkovics András (Fidesz-MPSZ), akinek vasárnap ismét bizalmat szavaztak a választók Székesfehérváron és aki az MKOSZ elnökségének tagja.

Nyíregyháza újraválasztott polgármestere, Kovács Ferenc (Fidesz-MPSZ-KDNP) ugyan nem egykori élsportoló, ugyanakkor a sporttól elválaszthatatlan, hiszen 2015 óta a Magyar Röplabdaszövetség elnöke.

Nemcsak polgármesteri székekért indultak egykori sportolók, sportvezetők, akadnak akik sikerrel küzdöttek meg egy-egy önkormányzati képviselői helyért. Ilyen például a nemrég visszavonult világ- és Európa-bajnok birkózó, Bácsi Péter (Fidesz-MPSZ-KDNP), aki Gyál város 3. sz. választókörzetében a szavazatok 66.8%-át szerezte meg, s került be a képviselő-testületbe.

A háromszoros olimpiai bajnok kajakos és későbbi szövetségi kapitány, Storcz Botond Ürömön lett tagja a képviselő-testületnek, miután egyéni listán függetlenként a szavazatok 67.02 százalékát gyűjtötte be.

Az Európa-bajnok – és ötszörös vb-ezüstérmes – birkózó Deák-Bárdos Mihály (Fidesz-MPSZ-KDNP), aki szülővárosában Miskolcon a 14-es választókörzetben a szavazatok több mint 60 százalékát begyűjtve került be ismét a képviselő-testületbe.

Deák-Bárdos Mihály Miskolcon ismét bekerült a képviselő-testületbe (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Deák-Bárdos Mihály Miskolcon ismét bekerült a képviselő-testületbe (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)

A Győri ETO-val a '80-as évek kétszeres magyar bajnok, a magyar válogatottban 37-szer szereplő korábbi támadó, Hajszán Gyula (Fidesz-KDNP) Győr városában szerzett önkormányzati képviselői helyet, miután a 12-es választókörzetben a választók 46.44 százaléka adta rá a voksát.

Ha már a labdarúgópályák felé fordultunk, egy korábbi játékvezető, valamint egy partjelző, Arany Tamás (Fidesz-MPSZ-KDNP) és Erős Gábor (Fidesz-MPSZ-KDNP) is ünnepelhetett vasárnap este. A 2000-es évek második felében a Hivatásos Labdarúgók Szervezete által négyszer is az év magyar játékvezetőnek választott Arany Móron, míg a partjelzőként Kassai Viktor állandó segítőjeként a 2008-as olimpián és a 2010-es vb-n is közreműködő Erős Esztergomban került be a helyi képviselő-testületbe.

A kétszeres evezős világbajnok Pető Tibor kormánypárti színekben került be Vác város képviselő-testületébe, kompenzációs listáról.

Kápolnásnyéken függetlenként indult a választáson Pauman Dániel, a londoni olimpián ezüstérmes kajaknégyes tagja, ám vállalkozását nem kísérte siker, a szavazatok 17.11 százalékát megszerezve lemaradt a hat megszerezhető képviselői hely egyikéről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik