Olimpia: Külföldön is téma a budapesti rendezés - Regőczy

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.22. 15:35
Regőczy Krisztina, olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó örömmel számolt be arról, hogy maga is megtapasztalta: külföldön szintén beszédtéma Budapest esetleges olimpiarendezési pályázata.
„Szöulban, a 4 Kontinens Bajnokságon összefutottam a napokban régi jó ismerősömmel, Irina Gladkihhal, aki azért lobbizott a koreai fővárosban, hogy a szinkronkorcsolya bekerüljön az olimpiai programba. Nos, köszönés helyett mindjárt azzal fogadott, hogy „olimpia Budapesten?”, és sok sikert kívánt. Az ilyen élmények újra és újra arra sarkallnak, hogy a magam eszközeivel még inkább előremozdítsam a budapesti olimpia ügyét” – mondta a mob.hu-nak a Lake Placid-i olimpia ezüstérmese.Regőczy Krisztina hangsúlyozta, hogy bár Budapest korábban többször is pályázott olimpiai rendezésre, az Agenda 2020 teljesen új helyzetet teremtett.„Egészen a közelmúltig csak világvárosok voltak képesek otthont adni a világ legnagyobb sporteseményének, úgy, hogy az számukra is jelentős megterhelést jelentett. Ez ellen mindenképp tenni kellett, amit Thomas Bach NOB-elnök is felismert. A nagyságrendekkel kisebb költségvetés, a helyszínek szétszórása és számos más újítás mind a Budapest méretű városok malmára hajtja a vizet.”Az Olimpiai Védnöki Testület tagja szerint gazdaságilag is rengeteget profitálhatnánk a rendezésből, főként azt követően, hogy a NOB zászlajára tűzte a gazdaságos olimpia ideáját.„Magyarországnak óriási előnyt jelentene a régiós versenyben, ha Közép-Európában mi lennénk az első házigazdák. Temérdek olyan beruházás valósulna meg, amelyre a játékoktól függetlenül is szükség lenne, ilyen a repülőtér bővítése vagy a tömegközlekedés fejlesztése, így viszont külön uniós forrásokat is le lehetne hívni hozzájuk.”Hozzátette, a NOB 1.3 milliárd dollárral segítette az előző, londoni olimpia megrendezését, és hasonló mértékben támogatja majd a 2024-es házigazdát is, ami jelentős hányadát teszi ki a szigorúan vett olimpiai költségvetésnek.Regőczy Krisztina fontosnak tartja, hogy ezek az üzenetek minél több emberhez eljussanak, kellő társadalmi támogatottság nélkül ugyanis nincs remény nemhogy a győzelemre, de a hivatalos pályázásra sem.„Ez olyan ügy, amely alkalmas lehet arra, hogy tízmillió magyar felsorakozzon mögé. Nagyon régóta vártunk erre, most itt a nagy esély – meg kellene ragadni!”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik