Olimpia: Erdei hazai rendezés esetén 15 aranyat jósol

Vágólapra másolva!
2015.02.20. 12:14
Erdei Zsolt csodálatos dolognak tartaná, ha Budapest rendezhetné a 2024-es olimpiát, csupán azt sajnálja, hogy versenyzőként „csak” az 1997-es világbajnokságon szerepelt hazai környezetben. Az viszont örökké emlékezetes marad számára.
„Az élet óriási ajándéka, hogy éppen magyar földön lettem világbajnok. Rengeteg családtagom, barátom szurkolt a nézőtéren, előttük nyerni egy ilyen fontos címet felejthetetlen – beszélt a dicső múltról Sydney olimpiai bronzérmes ökölvívója a mob.hu-nak. – Egy hazai rendezésű olimpián alighanem még annál is jóval nagyobb lenne a felhajtás. Biztosra veszem, hogy az utcán lépni sem lehetne, megőrülne az egész ország. Már abba beleborsódzik a hátam, hogy beszélek róla.”Erdei Zsolt hozzátette: annak ellenére, hogy tavaly márciusban visszavonult a profi bunyótól, a mai napig érzi az emberek szeretetét, akik szerinte mindenkinél jobban megérdemlik a játékokat.„A magyar közönség nemcsak szenvedélyes, de ért is a sporthoz. Ahány nagy tornát rendezett Magyarország, ez bebizonyosodott; itt lenne az ideje, hogy a világ legnagyobb sporteseményét is hazahozzuk.”Madár előre leszögezte, egyáltalán nem tekint magára gazdasági szakemberként, ugyanakkor hisz benne, hogy a NOB iránymutatásainak megfelelően képesek vagyunk gazdaságos olimpiát rendezni.„A 2020-as labdarúgó Eb-re és a 2021-es vizes-vb-re rengeteg infrastrukturális beruházás elkészül, ami óriási segítség 2024-re. Továbbá ne feledkezzünk meg róla, plusz uniós forrásokat is lehívhatnánk, amellett, hogy a szigorúan vett olimpiai költségvetés tekintélyes hányadát a NOB állná. Minden adva lenne tehát, hogy racionális, gazdaságilag is megtérülő játékoknak adjon otthont Budapest, illetve a többi potenciális helyszín.”Erdei Zsolt jelenleg a Madárfészek Ökölvívó Akadémián adja át a tudását, tapasztalatát a következő generációnak, amelyet, úgy véli, jelentősen motiválna a hazai olimpia – és nem csak őket.„Hogy mekkora lökést adna a sikeres kandidálás? Ha Budapest lenne a házigazda, legalább tizenöt magyar aranyérem születne, annyi szent! De szép is lenne!”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik