Olimpia: 9 millió dollárt fizettek Coubertin báró kiáltványáért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.19. 15:58
Sportrelikviáért még sosem fizettek annyit, mint Pierre de Coubertin báró 1892-es beszédének kéziratáért, mely 8.8 millió dollárért (2.62 milliárd forint) kelt el egy New York-i árverésen.

Az ókori olimpiai játékok modern kori feltámasztásának érdekében írt 14 oldalas felhívást a Sotheby's aukciós ház bocsátotta áruba, s a cég előzetesen arra számított, hogy a vételi ár eléri majd az egymillió dollár.

A szerdai árverés aztán messze túlszárnyalta az előzetes reményeket: három vevő vívott nagy harcot a dokumentumért, végül 8.8 millió dollárnál ütötték le a licitet. A vevő kilétét nem hozták nyilvánosságra.

Az eddigi legértékesebb sportrelikvia a baseballozó Babe Ruth egyik meze volt, mely hat hónapja 5.6 millió dollárért kelt el.

Coubertin báró a beszédet a Sorbonne Egyetemen, a Francia Atlétikai Szövetség ötéves születésnapi rendezvényén mondta el. Két évvel azt követően megalapította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, majd 1896-ban Athénban megrendezték az első modern kori olimpiai játékokat.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik