NS: Kubatov reagált; Wengernek távoznia kell? – péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.16. 23:32
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor minapi, lapunknak adott interjújára is reagál Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A sportvezető szerint jó a viszonya a szövetség első emberével, az MLSZ apparátusának munkájával azonban elégedetlenek az FTC-nél. Nem értik például, miért nem lehet hosszabb távra pontosan meghirdetni a bajnoki mérkőzések időpontját. Kubatov Gábor szerint emiatt jó néhány szurkoló marad távol a stadionoktól, mint ahogy a késő esti meccskezdések is sokakat elriasztanak. A Ferencváros első embere nem támogatja a fizetési plafon bevezetését, hogy miért, kiderül az interjúból.

Csúfos kudarc érte a Bajnokok Ligájában az Arsenalt. A müncheni csapás felerősítette az Arsene Wenger távozását követelő hangokat. A menedzser két évtized alatt újra felépítette a klubot, de egyre többen érzik úgy, hogy most azzal segíthetne a legtöbbet, ha önként venné a kalapját. Az Arsenal és a Bayern egy-egy legendája is megszólalt a BL-találkozó kapcsán, és mindketten élesen bírálták az angol együttes futballját. Csányi Sándor minapi, lapunknak adott interjújára is reagál Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A sportvezető szerint jó a viszonya a szövetség első emberével, az MLSZ apparátusának munkájával azonban elégedetlenek az FTC-nél. Nem értik például, miért nem lehet hosszabb távra pontosan meghirdetni a bajnoki mérkőzések időpontját. Kubatov Gábor szerint emiatt jó néhány szurkoló marad távol a stadionoktól, mint ahogy a késő esti meccskezdések is sokakat elriasztanak. A Ferencváros első embere nem támogatja a fizetési plafon bevezetését, hogy miért, kiderül az interjúból.

Csúfos kudarc érte a Bajnokok Ligájában az Arsenalt.
A müncheni csapás felerősítette az Arsene Wenger távozását követelő hangokat. A menedzser két évtized alatt újra felépítette a klubot, de egyre többen érzik úgy, hogy most azzal segíthetne a legtöbbet, ha önként venné a kalapját. Az Arsenal és a Bayern egy-egy legendája is megszólalt a BL-találkozó kapcsán, és mindketten élesen bírálták az angol együttes futballját.

Újabb légiós érkezését jelentette be a Győri Audi ETO KC. A legfrissebb szerzemény a 22 éves dán Anne Mette Hansen. Ugyancsak jó hír a csapat drukkerei számára, hogy két magyar kulcsember, Kiss Éva és Görbicz Anita meghosszabbította a szerződését. A szakmai vezetőség ugyanakkor a jövőben nem számol Tomori Zsuzsannával, aki nagy reményekkel érkezett az együtteshez, de a sérülései miatt nem igazán tudott az ETO hasznára lenni. Hogy miért külföldön nézett megint játékos után a klub, az kiderül Bartha Csaba elnök nyilatkozatából.

Sportkrém mellékletünk vendége ez alkalommal Korcsmár Zsolt. A válogatott futballista mesél a norvégiai évekről, s arról is, hogy miként talált rá északon a szerelem. Az is kiderül, hogy diákként nem igazán kedvelte a kötelező olvasmányokat, manapság viszont szívesen veszi kézbe a könyveket. Elsősorban a második világháború történetétől szóló művek érdeklik. Korcsmár Zsolt mesél a testvéréhez fűződő kapcsolatáról és a mallorcai nyaralásokról is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik