Hanga Ádám Barcelonája új edzőt kapott: a ragyogó pedigréjű Szvetiszlav Pesicset. A válogatott hátvéd azt is elmesélte Fazekas Zoltánnak, hogy az Euroligát kénytelenek feladni, ám a spanyol porondon még nagy terveik vannak. És persze a válogatottról is beszélt…

Szalai Ádám két gólt szerzett szombaton, és lassan közeledik az 50. Bundesliga-találatához. Összeállításunkból nemcsak az derül, ki, hogy melyek voltak a nyolc németországi év legemlékezetesebb meccsei, de az is, hogy kik ellen érte el a legtöbb gólját.

Sorozatunkban, a Sztárom a páromban híressé lett egykori csapattársaikról, edzőikről vagy tanítványaikról mesélnek a magyar labdarúgás szereplői. A 4. rész a Vasas-edző Michael Oenningé, aki Bochumban beindította, majd Nürnbergben kiteljesítette a mai Manchester City-sztár, Ilkay Gündögan pályafutását.

Keddtől útjára indul a BL egyenes kieséses szakasza. Egyoldalas összeállításunkban minden, amit a legrangosabb európai klubsorozat nyolcaddöntőjéről tudni illik.

Pjongcsangban már érezhető a feszültség: kedden nagy nap virrad a rövid pályás gyorskorcsolyázókra. Kovács Erika háromoldalas helyszíni jelentéséből kiderül, hogy a fiúk és a lányok hogyan készülnek az egyik legfontosabb olimpiai napra, és a zászlóvivő Nagy Konrádról is esik szó.

Ha pedig kedd, akkor Kihívás melléklet 4 oldalon – az elmaradhatatlan Pufisarokkal…