Nemzetközösségi Játékok: elfelejtették benevezni a fél világot átutazó bringást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.10. 16:55
Ritkán tapasztalható módon járt az Ausztráliában zajló Nemzetközösségi Játékokon a 21 éves angol kerékpáros, Melissa Lowther. A tavalyi brit U23-as országúti bajnoknőt ugyanis sportági szövetsége egész egyszerűen elfelejtette benevezni az időfutamra, ám ez csak akkor derült ki, amikor Lowther a viadal előtt már a helyszínen volt és indulásra készült.

„Az egész idei szezonom legfontosabb versenye lett volna ez az időfutam, hónapokon át készültem rá, erre lehagynak a nevezési listáról, és ez csak itt, a helyszínen derül ki” – bosszankodott Lowther, miután 16 000 kilométert utazott, hogy aztán ne szerepelhessen.

A brit sportági szövetség elnézést kért a sportolótól a hiba miatt, és megpróbálta utólag benevezni a 21 éves kerékpárost, ám a Nemzetközösségi Játékok szervezőbizottsága hajthatatlannak bizonyult, nem engedte rajthoz állni Lowthert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik