Nemzet Sportolója: Varga Jánost javasolják új tagnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.29. 11:11
null
Varga János
A nemzet sportolói az olimpiai bajnok birkózót, Varga Jánost javasolták új tagnak, miután Kulcsár Győző halálával tizenegyen maradtak a társaságban.

A négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Kulcsár Győző halálával megüresedett egy hely a Nemzet Sportolóinak 12 tagú társaságban, s a jogszabályok értelmében a nemzet sportolóinak a korábbi jogosult halálától számított hatvan napon belül kellett új javaslatot tenniük az új tagra.

A nemzet sportolói hétfő délelőtti ülésükön Varga Jánost javasolták a megtisztelő címre, akit a sportpolitikáért felelős miniszter képviseletében Szabó Tünde államtitkár terjeszt a kormány elé.

A 79 éves Varga János az 1968-as mexikóvárosi olimpián aranyérmet nyert a kötöttfogás 57 kg-os súlycsoportjában, amellett kétszeres világ- és Európa-bajnok. 1972-ben a Testnevelési Főiskolán birkózó szakedzői, 1983-ban mesteredzői oklevelet szerzett.

Visszavonulása után 1990-ig a Budapesti Honvéd, illetve 1978-tól 1993-ig a magyar juniorválogatott edzője volt. Tanítványai közül Faragó József és Sípos Árpád Európa-bajnok lett. 1981-től nemzetközi versenybíróként is tevékenykedett.

A 2004-es sporttörvény hívta életre a Nemzet Sportolója kitüntető címet, amelyet azok a hatvan éven felüli, kimagasló eredményeket elérő magyar sportolók kaphatnak meg, akik a sportpályafutásuk befejezése után is meghatározó szerepet töltöttek, töltenek be a magyar sportéletben.

„Hatalmas megtiszteltetés és jó érzés ez, végtelenül megörültem a hírnek, de nagy ára van, hiszen Győző jó cimborám volt, s helyette kerülhetek be. Ám ez a jelölés és az élet rendje. Voltam már többször említve és javasolva Nemzet Sportolójának, most sikerült, megérte annak idején annyit fogyasztani” – idézi a Magyar Birkózó-szövetség Varga Jánost.

A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András öttusázó, Hammerl László sportlövő, Bíróné Keleti Ágnes tornász, Kamuti Jenő vívó, Kárpáti György vízilabdázó, Magyar Zoltán tornász, Portisch Lajos sakkozó, Sági Györgyné Rejtő Ildikó vívó, Schmitt Pál vívó, Székely Éva úszó és Weltner Györgyné Ivánkay Mária siketlimpiai bajnok asztaliteniszező.

Halálukig a cím birtokosai voltak: Puskás Ferenc, Zsivótzky Gyula, Polyák Imre, Albert Flórián, Gyarmati Dezső, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Földi Imre és Kulcsár Győző.

Egy asztalnál a nemzet sportolói (Fotó: Földi Imre)
Egy asztalnál a nemzet sportolói (Fotó: Földi Imre)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik