MTK: A 130 éves klubot ma is három tényező röpíti előre – Deutsch Tamás

Vágólapra másolva!
2018.11.16. 14:43
null
Az eseményen a klub eredményes sportolóit és vezetőit is díjazták (Fotó: Földi Imre)
Deutsch Tamás, az idén 130 éves MTK elnöke szerint a fővárosi klubot ma is három tényező, a közösség és a sport iránti szeretet, valamint a holnapba vetett hit „röpíti előre.”

Az eseményt egy kisfilm nyitotta, amelyben a klub történelmére tekinthettek vissza a meghívottak, majd Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tartotta meg beszédét elsőként. A politikus-sportvezető elmondta: a magyar kormány elkötelezett, hogy szilárd és erős hátteret adjon az élversenyzőknek és a jövő generációinak. Továbbá elmondta, hogy az MTK első számú modellnek számít a magyar sportéletben.

„Mindig is öröm és megtiszteltetés egy olyan klubot méltatni, amely meghatározó pillére a magyar olimpiai mozgalomnak – kezdte beszédét Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. – Egy olyan egyesületnek a születésnapját ünnepeljük, amely az 1888-as alapítása óta 88 olimpiai érmet, köztük 36 aranyérmet hozott ennek az országnak.”

A Magyar Testgyakorlók Körének elnöke, Deutsch Tamás szerint az egyesületet a közösség iránti szeretet, a sport szeretete, valamint a holnap iránti szeretete alapította.

„Azt kívánom mindenkinek ezen a kerek évfordulón, hogy a holnapba vetett hitünk soha nem fogyjon el. Ebben van az erőnk, ez a mi hajtóanyagunk. Köszönet mindenkinek, aki a hitének egy részét, sokan az egészét Magyarország egyik legrégebbi, és egyik legsikeresebb klubja, az MTK szolgálatába állította. A gerincünk egyenes, a fejünk fent van, az arcunk derűs. 130 év egyenesítette ki, emelte fel, hozta a derűt.”

Az ünnepségen az MTK több korábbi és jelenlegi sportolóját díjazták, köztük az olimpiai bajnok gyorskorcsolyaváltó testvérpárját, Liu Shaoangot és Liu Shaolin Sándort.

„Ez hatalmas dolog egy sportoló életében, hogy ilyen nagy nevek mellett ilyen kitüntetést tud kapni, ez nagyon fontos számunkra – mondta Liu Shaolin Sándor az NSO Tv-nek. – Anno, amikor idekerültünk, még nem volt rövid pályás gyorskorcsolya-szakosztály, de felkaroltak minket, és nyitottak egy új szakosztályt. Nagyon sokat segítettek, és nagyon jól érezzük magunkat. Vannak terveink: motiválni a fiatalokat, újabb sikereket szerezni Magyarországnak, a következő olimpián is szeretnénk még több éremmel, akár aranyéremmel hazatérni.”

Az eseményen a klub eredményes sportolóit és vezetőit is díjazták: a klub örökös tiszteletbeli elnökségi tagja lett Stern Péter, az MTK korábbi alelnöke és az MTK Baráti Kör elnöke, valamint Nagy László, az MTK kajak-kenu szakosztályának alapítója, világbajnoki arany- és ezüstérmes, aki 10 éven át ügyvezető elnöke volt a klubnak.

Az MTK örökös tiszteletbeli tagja lett Blaha Judit, örökös bajnoknak pedig Adorján András sakkozót, Kovács Edit tőrvívót, Horváth Zoltán kardvívót, Kovács Katalin kajakozót, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor rövid pályás gyorskorcsolyázókat, Polgár Judit, Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia és Portisch Lajos sakkozókat, Schmitt Pál párbajtőrvívót, S. Kovács Ádám karatést, Storcz Botond kajakost, Sákovicsné Dömölky Lídia tőrözőt, Szőcs Zsuzsanna tőrözőt, Wichmann Tamás kenust, valamint Zsitnik Béla evezőst választották meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik