Motiváció – Deák Zsigmond publicisztikája

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2019.05.02. 23:02

Nagyjából egy évtizede, 2009 késő tavaszán riportot készítettem Pécsiné Lázár Melindáról, a volt válogatott női ökölvívóról, aki pedagógus asszisztensként bokszfoglalkozásokat tartott egy újpesti általános iskolában. Előzményként elolvastam egy cikket az iskolai agresszióról, amelyben a megszólaló szakértők többek között oktatási reformot, törvényi változtatásokat sürgettek, a rendőrség, a polgárőrség és az egyházak megelőző szerepét hangsúlyozták. Valamiért a sport senkinek sem jutott az eszébe, pedig az energia levezetésére, az agresszió normális mederbe terelésére kevés alkalmasabb eszköz akad ennél. Ezen belül a küzdősport, például az ökölvívás különösen hasznos szerepet játszhat, jellegéből adódóan, a legproblémásabb szituációkban és gyerekeknél; így jutottam el az Erzsébet Utcai Általános Iskolába, Melinda egyik edzésére. Teljes mértékben követendő példát láttam a munkájában, ráadásul cigány származású lévén, a legmélyebbről érkező roma gyerekekkel is szót értett. Ahogy Pál Lászlóné igazgatónő akkor fogalmazott: „Őrá senki sem mondhatja, hogy azért néz csúnyán valakire, mert roma.” A tanintézet vezetője azért hozzátette azt is – csak hogy ne legyen minden olyan kerek –, egyelőre előfordul, hogy a gyerekek inkább visszaélnek a Melindánál tanultakkal, de összességében egyetértettünk a program építő jelle-gében.

Ez a példa azért jutott az eszembe, mert megpróbáltam belegondolni abba, mivel lehet valakit – önmagunkat, gyereket, felnőttet, fiatalt, öreget – rávenni a sportolásra, indíttatást adni neki, amely aztán követendő életmóddá, életvitellé válhat. Az agresszió, a mozgásenergia levezetése logikus attitűd (persze csak akkor, ha a ringre, a szőnyegre, a tatamira, bármilyen más küzdőtérre szorítkozik a tanultak használata), ebből a szempontból nem mindegy a sportág, no meg számítanak a társadalmi gyökerek. Csillag Péter kollégám Hátsó füves című remek riportsorozatában nemrég az aszódi javítóintézet sport-, ezen belül futballéletéről írt, itt szembesültem azzal az egyébként jobban belegondolva logikus felvetéssel, hogy nem mindegy, mit sportolunk. Aszódon az iskolai és sportköri foglalkozásokat vezető pedagógus testnevelési programjának legnagyobb „ellensége” a gyúrás (az erősítőterem bejáratán évek óta lakat van), hiszen a tizenévesek körében az erőfitogtatás miatt népszerű anaerob gyakorlatok nem segítik a keringést, a légzést.

„Fű alatt azért fekvőzünk” – mondta kollégánknak az egyik ifjú focista, erről és az erőfitogtatásról beugrott egyrészt a Hiúság vására című regény (főképp a címe miatt, mert William Makepeace Thackeray angol író százhetven éve megjelent művében nincs túl sok szó a sportról), másrészt Berki Krisztián. A félreértések elkerülése végett nem az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, hanem a celeb. Hiszen neki is van focimúltja (a csúcs a cserekapusság a Fradiban, a vezérigazgatói munkásságába most ne menjünk bele, mert elsírom magam), az utóbbi években pedig pocak nélküli Michelin-babává gyúrta magát. A külcsínt – már ha az izomzat ilyen módú torz növelése tetszik bárkinek is – azonban nem követte a belbecs, az igazi erő- és aerob fejlesztés, így történhetett, hogy néhány hónapja egy televíziós sportvetélkedő döntőjében látványosan alulmaradt nála húsz kilóval könnyebb riválisával, a küzdősportos Dietz Gusztávval szemben. „Önmagát testépítőnek nevezi, de szerintem inkább rombolás, amit a testével végez. Meg van róla győződve, hogy mindig a helyzet magaslatán áll, holott közel sem. Ahogy a testét, úgy ezt a képet is felépítette maga körül, de ez sem valódi” – magyarázta a bulvársajtóban az egykori ketrecharcos, aki a küzdelem után ezzel a beszólással adta meg ellenfelének a kegyelemdöfést: „Fogyjál le húsz kilót!” Azért egy gyenge pillanatában Berki is megsejtette a sorsát: „Azt fogják rám mondani, hogy ez az izomtömeg, ami rajtam van, látványpékség…”

Ezt meg még sok mindent mondanak róla valóban, amit most nem közlünk, mert egyrészt neki a negatív reklám is reklám, másrészt itt tényleg elrettentő példának kellene lennie. Félreértés ne essék, nem a hiúság, a tetszeni vágyás a gond, hiszen ez is a sport, a mozgás egyik leglényegesebb motivációja (jön a bikiniszezon, ugye), csak meg kell találni a mértéket, mint minden másban. Ebből a szempontból az etalon szerintem Cristiano Ronaldo, akinél nárcisztikusabb embert talán még nem hordott a hátán a föld – a tulajdonság névadója, Narkisszosz görög mitológiai alak után –, viszont nehéz elvitatni tőle a sportértéket. Izmos, de erős is, ahogy pedig futballozni tud, az tényleg utánozhatatlan.

Semmilyen szempontból nem akarom és nem is tudom magam összehasonlítani CR7-tel, de szeretném megosztani egy, a fentebb leírtakhoz kapcsolódó aktuális sportos dilemmámat. Próbálok becsülettel felkészülni a jövő heti Ultrabalaton futóversenyre, amelyen a Nemzeti Sport egyik váltójában (mert nagy büszkeségünkre kettő is van!) 26 kilométer vár rám Salföld és Balatongyörök között. Ez értelemszerűen viszonylag rendszeres futkározást jelent edzés gyanánt, ami viszont az egykori birkózómúltamból részben megőrzött s kevés súlyzózással, fekvőtámasszal karbantartott „fazonomat” csökkenti, szikkasztja. Próbálok az arany középúton haladni, ami praktikusan azt jelenti, hogy mostanában többet futok, kevesebbet erősítek, mint általában, a focit viszont nem engedem, lásd az agresszió levezetése passzust… Aztán majd a verseny után újra csiszolok az arányokon. Ez az én receptem, másé más, nagyjából úgy kell elképzelni, mint a nagymamák töltött káposztáját, mindegyik kicsit eltér a többitől, de jellemzően nagyon finom.

Motiváció gyanánt tehát ott az alkat: ha valaki sovány, vastagodna, ha kövér, vékonyodna, s mindkettő izmosodna. Annyi a különbség, hogy a gyerekeknél a szülő teheti meg az első noszogatást a sport felé (egykori birkózótársaim jó része igen dundi volt, amikor az apukája először lehozta a terembe, aztán néhány év múlva rájuk sem lehetett ismerni), felnőtteknél belülről kell jönnie az indíttatásnak. Vagy kívülről: „Jesszusom, hogy nézel ki, Géza!” Nem nagy öröm, de érdemes beszélni róla, hogy szintén külső-belső kiváltó ok lehet a betegség, mert bőven van, amit könnyedén le lehet győzni pusztán mozgásgazdagabb, egészségesebb életmóddal. Természetesen a mérték itt is érték, felesleges valamilyen kórt lerázni, ha közben összeszedünk másokat.

Érdekes a hozzáállásunk a sportoláshoz, hiszen a legfrissebb Eurobarométer felmérés szerint a megkérdezett magyarok 11 százaléka vallotta azt, hogy azért sportol, mert örömét leli benne, míg az Európai Unió többi országában ez a mutató 30 százalékon áll. Tehát próbáljuk meg élvezni, még ha néha nehéz is szuszogás, izzadás közben! Egyébként a hazai lakosság 33 százaléka mozog kisebb-nagyobb gyakorisággal, s heti két-három alkalommal szánja rá magát arra, hogy sportoljon. Az ismert szlogen tehát épp ide illik: „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”

Visszatérve Pécsiné Lázár Melindához, ő közben szociális munkásként diplomát szerzett, eljött az újpesti iskolából, ahol a bokszfoglalkozásokat tartotta, s egy tavaly nyári riport tanúsága szerint a budapesti Szőlő utcai javítóintézetben dolgozik családgondozóként. A sport ott van az ő és általa az intézetis fiatalok mindennapjaiban, hiszen az nlcafe.hu-n megjelent cikk címe ez: Több fekvőtámaszt tud, lenyomni, mint a legerősebb fiú.

Bizonyára azért az aerob gyakorlatokat sem hanyagolja el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik