„Meggyőződésem, hogy nagyon jó világbajnokságot látunk majd” – nyilatkozta a Népsportnak Sven Thofelt, a nemzetközi szövetség svéd elnöke hetekkel a budapesti öttusa-világbajnokság előtt 1969-ben. A magyarokkal, különösen az 1963 és 1968 között világelső csapat tagjaival, Balczó Andrással, Móna Istvánnal és Török Ferenccel jóban lévő, 1928-ban olimpiai bajnok Thofelt a világbajnoki helyszínekre volt kíváncsi, és igencsak elégedett volt. Talán nosztalgiából is, hiszen fia, Björn éppen nálunk lett világbajnok 1954-ben.

Balczó András 12:06.9-es idővel a hármashatár-hegyi célban,
és ezzel ötödször is egyéni világbajnok!

Beszélt az esélyekről is, első helyen említve Balczót, akit egy esztendővel korábban éppen egy svéd, Björn Ferm előzött meg az olimpián – 11 ponttal. A szovjet csapatból Borisz Onyiscsenkót emelte ki. Fermet nem tartotta favoritnak, szerinte nincs formában, az év során főként amerikai egyetemi ösztöndíjára összpontosított – sikerrel.

Nos, a végén éppen Balczó, Onyiscsenko, Ferm sorrend alakult ki az élen, de menjünk sorjában.

A magyar csapatban Balczó mellett Bakó Pál és Kelemen Péter indult, az első öttusa-aranycsapatból Móna abbahagyta az öttusát, Törökkel pedig úgymond abbahagyatták, fiatalítást hangoztatva kitették a válogatott keretből (32 éves volt ekkor). A csapathirdetéssel egy időben megkezdték a jegyek árusítását, a mind az öt napra érvényes bérlet 50 forintba került (mai áron: 3115 forint), a diák-és katonabérlet 20 forintba. Gyűltek a tiszteletdíjak is, „legutóbb a Csepel Vas- és Fémművek ajánlott fel a győztes csapat tagjainak egy-egy dobozos, Csillag-típusú kemping kerékpárt”.

A magyar csapat edzőtáborban készült. A Népsport riportja szerint Kelemen fogyókúrázik, mert kiderült, hogy az otthoni mérlege két kilóval többet mutat, mint a „hivatalos”, Bakó sokat alszik, néha ebéd helyett is, mert „megesik, hogy az ember választani kénytelen az evés vagy a pihenés között”. Balczó a szövetség bakiját korrigálta, a hivatalos „hozzáértők” a tőrözőknél használatos lamémellényeket rendeltek – a párbajtőrvíváshoz. Egyszerűen visszaküldte a szükségtelen felszerelést, kommentár nélkül.

A verseny rajtjának reggelén a Népsport egész oldalas összeállítást közöl a világbajnokságról, benne külön passzus Balczó Andrásról: „Balczót versenyezni látni (…) – élmény. Semmi máshoz nem fogható, nagyszerű élmény. Persze, ha előbb olvashatta volna ezeket a sorokat, az első szava így hangzana: »Minek ez? Hidd el, túlzás. Csak bele képzeled.«”

Az első számra, a lovaglásra a mezőgazdasági kiállítás lovaspályáján került sor, ahol „mintha valami csodás véletlen folytán térben és időben egymás mellé került volna az epsomi derby, egy katonai parádé és egy vidám falusi majális, amelyeket csillogó fénnyel fog össze ezernyi sugarával a nap”. Ám a Népsport lírai bevezetőjénél fontosabb, hogy az első szám után „Balczó András hibátlan teljesítménnyel második”. Aztán „ahogy léptet kifelé a pályáról, özönlik feléje a tömeg. Körülveszik, nem is tud haladni a lovával”. Egyébként 1050 pontot ért el, Bakó 920, Kelemen 810 pontot, a szovjet csapat ezzel 195 pontos előnyre tesz szert.

EMLÉKEZTETŐ

Öttusa-világbajnokság

1969. szeptember 21–25., Budapest

Felnőttek

Egyéniben: 1. Balczó András 5515 pont, 2. Borisz Onyiscsenko (Szovjetunió) 5467, 3. Björn Ferm (Svédország) 5221, 4. Bakó Pál 5141, …9. Kelemen Péter 4902

Csapatban: 1. Szovjetunió (Borisz Onyiscsenko, Vjacseszlav Bjelov, Sztatisz Szaparnisz) 15 730, 2. Magyarország (Balczó, Bakó, Kelemen) 15 622, 3. NSZK (Elmer Frings, Walter Esser, Karsten Reder) 14 735

Juniorok

Egyéniben: 1. Pethő László 5127, 2. Togobieckij (Szovjetunió) 5060, 3. Armanov (Bulgária) 5037, 4. Borlai György 5037, …6. Villányi Zsigmond 4941

Csapatban: 1. Magyarország (Pethő, Borlai, Villányi) 15 210, 2. Szovjetunió 14 877, 3. Franciaország 13 950

Következett a vívás, amelyet az állítólag gyenge formában lévő Ferm nyert meg. Balczónak holtversenyes körbevívás következett a végén ráadásként, a végén harmadik, de az összetettben az élre áll, egy ponttal megelőzve Onyiscsenkót. Csapatban viszont csökkent a hátrány a Szovjetunióval szemben: 95 pont. A Népsportban Móna a szakértő, óvatosan fogalmaz: „Szerintem a vívás a legnehezebb versenyszám, és a legszebb. Van győztes és van vesztes, de aki végigcsinálta és bírta, az csak dicséretet érdemel.”

A lövészet előtt Balczó „készséggel eleget tesz a két szovjet kutatónak, akik különleges készülékükkel a versenyzők idegállapotát mérik verseny előtt és után. Balczó kinyújtott keze szinte rezzenéstelen. »Ocseny harasó, nagyon jó« – mondja a disszertációjára készülő szovjet szakember”. Az eredmény is a nyugalmát bizonyítja (193 kör), de kitesz magáért Kelemen (194) és Bakó (192) is.

Az úszásban nálunk Balczó a legjobb (3:41.7), Bakó egy tizeddel marad el mögötte, Kelemen csaknem két másodperccel. Így az összetettben a futás előtt a jól úszó (3:37.9), a számot megnyerő Onyiscsenko mögött Balczó hátránya 75 pont, azaz 25 másodperc, csapatban a Szovjetunió 135 ponttal vezet előttünk.

Az egykori nagy vetélytárs, a már vezetőként fontoskodó Igor Novikov igyekszik megzavarni a köreinket. Balczó nem a célnál, hanem a másik oldalon mászik ki a medencéből, és azonnal beugrik a műugrómedencébe. Novikov azonnal „magához is kéreti Bordás Miklóst, a Jury d'Appel magyar tagját, és kifogásolja, hogy Bandi nem a szabályos helyen hagyta el a medencét”. Némi vita után Novikovot elhajtják, marad az eredmény.

Balczó (balra) az öttusával 1969-re
nem önszántából felhagyó Török Ferenccel

A hármashatár-hegyi futás ma már legenda. Délután három órakor volt a rajt, csütörtökön, tehát munkanapon, mégis vagy húszezer ember tolongott a domboldalakon, magyar sikerben, szűkebben Balczó András győzelmében bízva. Onyiscsenko előtte indult, s hiába volt 25 másodperc előnye, így beszélt: „Eddig valóban remekül ment, (…) a véleményem azonban az: Bandi a cím első számú várományosa.” Aztán elrajtolt, és 12:47.4 perc alatt teljesítette a 4000 métert. „Nehéz dolga lesz Balczónak – ez egyre világosabb” – rögzíti a Népsport, majd „látványnak is szép, ahogyan Balczó nekivág a négyezer méternek”, s nem csupán szép, a tempóval sincs gond. A táv felénél már 28 másodperc az előnye, tehát 3 másodperccel már ő a jobb. „Aztán a pálya túlsó végén tartózkodók hirtelen előrezúdulnak a cél felé, izgatott moraj fut végig a tömegen: jön! Ha most tényleg jön, akkor… Akkor valami nagyszerű dologra van kilátás, mert az órán még »fiatal« az idő”. A látvány leírhatatlan, a lényeg, hogy tömeg, ha lépést nem is tud tartani vele, igyekszik együtt futni Balczóval, és biztatja torkaszakadtából. Balczó pedig „váratlanul úgy bukkan elő, mintha nem is futna, mintha a hátrahagyott ezer métereken szárnyai nőttek volna, amelyek most valósággal repítik a cél felé”.

Aztán a célban, az idő 12:06.9 – több mint 40 másodperccel jobb Onyiscsenkóénál, s ezzel Balczó András világbajnok. A csapat második, a juniorok viszont mindent nyernek, egyéniben Pethő László, aki csapatban Borlai Györggyel és Villányi Zsigmonddal is aranyérmes.

De a főszereplő egyértelműen Balczó. Külön klasszis, amit újra bizonyított, „mégpedig egy olyan versenyév után, amelyet nem dolgozott át a korábbi intenzitással” – értékelt a Népsport. „Az aranyérem sorsa, mint ismeretes, az utolsó napon dőlt el. Balczó futására még sokáig emlékezni fogunk, mert a maga nemében páratlan teljesítménynek számít”. Ferm pedig úgy vélte, hogy „Balczó személyében már megvan München bajnoka”. A jövőbe látott, hiszen 1972 olimpiai aranyérmese Balczó András lett.

Aki az 1969-es világbajnokság apropóján is idézhette a Küldetés című portréfilmben Pál apostolt: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.”