Marad a sport státusa – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.01.11. 23:24

Nagy visszhangot váltott ki a december 27-én a Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozott kormányrendelet a látványsportok taotámogatásával kapcsolatban. A jogszabály-módosítás azon szándékával mindenki egyetértett, hogy a korábbinál jóval szigorúbb lesz a pénzfelhasználás ellenőrzése, ám azzal már kevésbé, hogy az igényelhető összeg maximumát 2019-ben 40, míg 2020-ban 60 milliárd forintban állapították meg. A közvélekedésben rögtön elterjedt, hogy ez a summa a 2016-ban és 2017-ben elkönyvelt 113.2, illetve 93.6 milliárd forintnyi támogatásnak cirka a fele. Ne tagadjuk, így értékelték az egyes szövetségek megkérdezett tisztségviselői is, a többség első reakciójában annak a véleményének adott hangot, hogy javaslatot tesz az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a rendelet esetleges „finomhangolására”.

Alig több mint két héttel a hatályba lépő rendelet nyilvánosságra kerülése után a sportot stratégiai ágazattá nyilvánító kormány miniszterelnöke a kormányinfón egy kérdésre válaszolva tisztázta a részleteket. A módosított keretértékek nem változnak, ugyanakkor Orbán Viktor kiemelte, eddig kevésbé volt a köztudatban, hogy a rendszer 2011-es bevezetése óta nem csupán a megvalósult fejlesztések eredményeit könyvelhetjük el, hanem 300 milliárd forintnyi már jóváhagyott, de még meg nem valósult beruházást is, ami a magáncégek lehetséges, de még fel nem használt, meg nem talált adománya. Ez az összeg magába foglalja a már megkezdett, ám még be nem bejezett infrastrukturális fejlesztések keretszámait, továbbá a „kipipált” igényléseket, amelyekre a hat érintett sportág szakszövetsége már áldását adta. Ez utóbbi esetben még nem áll rendelkezésre a fejlesztésre vagy éppen a működésre kért keretösszeg, csupán a felhasználható számszerű összeg ismert, tehát ezt még a sportszervezetek illetékeseinek kell összeszedniük a cégektől. Hangsúlyozzuk, csupán a lehetőség van meg, hogy a látványsportágak éljenek a nyereséges magáncégek társasági adójából levonható pénzösszeggel. Magyarán: még nem minden esetben talált egymásra a sport és a magánszféra, s ugyan az kedvenc téma a sajtóban, hogy egyik-másik klub mennyi taotámogatást élvezett, de arról már jóval kevesebb írás jelent meg, miként lehetne jobban érdekeltté tenni a vállalkozókat, hogy a kisebb települések sportberuházásaira fordítsák adójuk egy részét.

A decemberi 27-én megjelent rendelet – amellett, hogy széles körű kontrollt gyakorol a pénzfelhasználást illetően – üzenete nem változott a közeljövőre nézve: lassan eljön a mérlegkészítés ideje, ami nem szűken vett pénzügyi feladat, magában foglalja a program hatékonyságának értékelését is. Hétköznapi nyelven úgy fogalmaznék: megvalósultak-e az álmok…

A cél továbbra is ugyanaz: a kis- és nagyközösségek összetartása, amihez létfontosságú a sport közösségépítő ereje.

Más kérdés, ha a korábbi kommunikáció nem csupán a jövőben lehívható keretösszegeket nevezi meg, hanem a rendszerben ilyen-olyan formában jelen lévő summáról is említést tesz, akkor a kép nemcsak árnyaltabb, de reálisabb is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik