Magyarország a top 5-be tartozik birkózásban - Lalovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 22:35
Egynapos látogatást tett hazánkban Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség elnöke. Fogadta őt Simicskó István államtitkár, majd a Parlamentben Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is.

 

Simicskó István sportért felelős államtitkár hivatalában fogadta Nenad Lalovicsot, a Nemzetközi Birkózószövetség újonnan megválasztott elnökét és Hegedüs Csabát, a Magyar Birkózószövetség elnökét. A találkozón a sportág jövőjéről, támogatásáról és nemzetközi eseményeiről folytak egyeztetések.

Nenad Lalovics elismeréssel szólt az idén Pécsen rendezett egyetemi birkózó-világbajnokságról és a tavalyi budapesti felnőtt birkózó-világbajnokságról. A nemzetközi szövetség elnöke elmondta, hogy Magyarország a sportág öt legjelentősebb nemzetének egyike, akár a sikereit, a szakmai munkáját vagy épp a világversenyek szervezését tekintve. Nenad Lalovics kijelentette: hazánk a sportágra vonatkozó törekvéseiben számíthat a nemzetközi szövetség támogatására, ugyanis Magyarország a nemzetközi birkózócsalád elismert tagja.

Simicskó István államtitkár elmondta, Magyarország kormánya kiáll a sport és a birkózás ügye, jövője mellett; határozottan támogatja, hogy a tradicionális sportág olimpiai verseny maradhasson. A sportért felelős államtitkár arról is szólt, hogy a kormány kiemelten támogat 16 sportágat, amelyek egyike a birkózás. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Birkózószövetséggel való együttműködés példaértékű. A szövetség 2020-ig terjedő sportágfejlesztési koncepciót készített, amelynek egyik eredménye, hogy az elmúlt időszakban megduplázódott a birkózók utánpótlás-bázisa.

Az egyeztetésnek külön aktualitását adta, hogy a Magyar Birkózószövetség megpályázta a 2016. évi olimpiai kontinentális és világ-kvalifikációs versenyek, valamint a 2017. évi junior-világbajnokság megrendezését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik